MENÜ

DC-Fanficek
"Igazságból mindíg csak egy van"

étezik egyáltalán barátság? Velem még nem igazán történt meg… Vagyis, ha azt barátságnak nevezzük, hogy az emberek jól megszivatják az embereket, akkor elég sok IGAZI barátom volt. 
Viszont, szerintem nem ez az igazi barátság. Korántsem hasonlít rá. Az igaz barátok meghallgatják egymást, tanácsokat adnak, és az nem barátság, ha a két személy közül csak az egyik az, aki ezt megteszi. 
Az élet nehéz, a barátság meg pláne!
Most elmesélem nektek a kis történetemet, hátha okultok belőle, és nem követitek el ugyan ezt, amit én.
„Egy gyönyörű, napsütéses reggelre virradt Pálháza kisvárosa. Egy 13 éves, Kumiko nevű lány 2 óra körül elsétált az íróasztalához, és bekapcsolta a számítógépét. Ráment egy közösségi oldalra, és látta, hogy egy Ami nevű lány szeretne vele beszélni msn-en. Így tehát felment a nyitólapra, és bepötyögte Ami címét, és furcsa véletlen, pont fent is volt a lány. 
Már az első héten nagyon könnyen megtalálták a közös hangot, beszélgettek, elmondták egymásnak a gondjukat. Mint az igazi barátok. Kumiko egyre inkább azt érezte, hogy Ami-chanban megtalálta az első, és igazi barátot. Több, mint két éven keresztül beszélgettek hol msn-en, hol telefonon. Ha valamelyikőjük kórházba került, rendszeresen felhívták egymást, és segítettek, ott, ahol tudtak.
Kumiko érzései megváltoztak. Ugyan a kislányos, aranyos viselkedése megmaradt, és még az érzékenysége is, de mégis… Sokkal nagyobb lett az önbizalma, már nem érezte olyan kicsinek magát. 
Mindennek meg volt a maga oka. Kumikonak igenis volt oka, hogy gyengének, sebzettnek érezze magát. Nem elég, hogy érzékeny, mivel már kicsi korában sem volt az a örök vidám lány, de ezt rendesen ki is használták! Hol az osztálytársai, hol pedig a legjobb barátnőnek hitt személy. 
A szülei egyre többet vártak el tőle, még egy négyest sem tűrtek meg az ellenőrzőben. Folyton csak a tanulásra buzdították, és nem engedték sehová, csak akkor, ha mindennel elkészült, és mindent megtanult.
Kumiko ugyan próbált barátkozni, de idővel még a kedve is elment tőle. Rengetegen átverték, kihasználták. Ha ez többször megtörténik egy olyan gyenge lelkű személyel, mint amilyen Kumiko is, akkor már nem igazán marad önbizalma sem, és gyengének is érzi magát, minden szempontból.
Amivel minden rendben ment, egészen 2011 őszéig, ugyanis a lány középiskolába ment. Új barátokat szerzett, aminek Kumiko nagyon örült. Ami még a nyáron elmesélte Kuminak, hogy nagyon fél az új iskolából, hogy nem lesznek barátai. Igen ám, csakhogy emiatt Kumikoval alig beszélt, amit a lány megértett ugyan, de nehezen viselt. Megértette, hogy a lánynak rengeteg tanulni valója van, így nem jut már rá ideje. 
Egyszer, mikor Kumiko felment msn-re, látta, hogy Ami is fent van. Ráírt, de hiba volt.. A szívét összetörték. Ami azt válaszolta, hogy most nem ér rá vele beszélni. Semmi egyebet nem mesélt, csakis ezt. Kumiko szíve majd’ meghasadt, de nem akart goromba lenni, ezért elköszönt. 
A következő hét maga a pokol volt… Kumiko az iskolában csak szenvedet, és mindennel próbálta elterelni erről a bizonyos beszélgetésről a figyelmét, nem ment neki… Az írással próbálkozott, de egyszerűen csak szomorú dolgok jutottak eszébe. Az órán sem tudott kelően odafigyelni, a kedve sem volt a régi… Folyton lehajtott fejjel járt, gondolkodott azon, hogy ezek után mi legyen. Elméletileg a legjobb barátnője tette ezt vele, és ez piszkosul fájt neki. 
A hét vége felé, pontosabban vasárnap újra beszélt a lánnyal. Kumiko rég kitervelte, hogy hogyan fogja kiszedni Amiből a dolgokat. Ám ennek egy következménye lett: Hátba támadták. A lány támadni kezdett, azzal, hogy Kumiko nem mond el mindent, mire Kumi szíve ismét összeszorult. Aminek elmondott mindent, az érzéseit, de ismét csak ő jött ki belőle rosszul Elméletileg ő volt a hibás, mert ez történt. Mert hogy Kumi nem bízik meg benne, és még ráadásul hátba is támadja, ami nem igaz. Kumiko teljes mértékben őszinte volt hozzá… Talán ez volt a hiba… Talán az, hogy Kumi ismét megbízott olyasvalakiben, akiben nem kellett volna. Végülis, ez már örök rejtély marad!”

 

Hírek

  • Dizi és friss :D
    2011-11-17 17:55:17

    Rávettem magam, hogy frisseljek.:) Nincs sok időm, ezért nem jöttem... Igazság szerint, most 4 történettel jöttem + egy új dizivel.:) Remélem mind az 5 dolog tetszik majd nektek.^^ 
    Amúgy átírtam a closed-et hiatus-ra, tehát nem zárás van, hanem szünet.:) Akkor jövök, mikor tudok, de nincs sok történetem mostanság, nincs ihletem... 
    Na megyek is.:) Sziasztok, és kitartás, majd jövök!^^

  • Új design
    2011-09-07 18:12:08

    Attól függetlenül, hogy bezártam még látogatom az oldalt. Nagyon sajnálom, hogy ez történt, de két órába még  másik oldalam sem fér bele, nemhogy ez is... Hihetetlenül sajnálom. Igazból írni sem írok mostanában mást, mint az AVB-t.:( Ez is szomorú, de nincs ötletem...:´( A lényeg az, hogy hoztam újdesign-t, remélem tetszik nektek.:) Kellemes, narancssárgás színű.:) Őzies is, hiszen ugye ősz, suli stb. Mindegy... Ez nem dc-s kép, egyszerű animés, nem tudom melyikből... A welcome táblát meg a don´t copyt lehet lecserélem majd... Ennyi voltam. Puszi~ Kumiko

  • Oldal bezárása
    2011-08-16 19:43:26

    Igen... bezárom az oldalt... Sajnálom, aki szerette (ha volt egyáltalán olyan), de nem szedek le semmit, minden marad a helyén.:) Megtalálhattok a DConan-Forever oldalamon, de ide nem hiszem, hogy feljövök majd szerkeszteni.:( Sajnálom, ennek oka van. Nincs időm két oldalra... Mikor megnyitottam még volt, de már nincs.:( Ez nekem is szomorú... Egy az, hogy a ép-időmet 2 órára korlátozták, amely még a másik oldalamra sem igen elég.:( Plusz most jönni fog a suli, pont nyolcadik, tehát tanulnom kell, főleg, ha azt akarom, hogy felvegyenek a suliba... Mindenkitől elnézést kérek, nagyon ajnálom, de nincs más választásom.:´(

    Ha lesz valamikor időm, vagy valami, lehet, hogy fel fogom rakni a ficeket, de azok fent vannak a másik oldalamon is, tehát ott is lehet olvasni.

  • Rémálom
    2011-07-19 14:00:46

    Szerintem mielőtt elmegyek, ez az utolsó fanfictem.:( Van egy ötlet, vagyis az, amit már említettem, tehát amit Ami-chan adott nekem feladatként, viszont mivel már csak négy napom van, nem kezdem el írni... Tehát ez a fic nem dc-s, hanem True Tears-es.:) Ha kell adok linket, hogy tudjátok, kikről vn szó.:D Shinichiro: KATT Hiromi: KATT Kellemes olvasgatást a történethez!^^ Remélem tetszik.:) Nem tudom, mikor lesz következő történet, de igyekszem!;)

  • Milyen gyönyörű!
    2011-07-12 16:58:31

    Hát igen... Elég rég jártam erre.^^" Gomen!>.< Viszont, valahogy mostanság egyre több ötletem van fanfic téren, szóval aki szereti és olvassa a történeteimet, annak jó hír!:D + Ami-chan is adott nekem egy feladatot.:) DC-s ficet kell írnom, egy megadott tartalommal. Elég nehéz lesz, de vagy ma, vagy holnap el is kezdem.^^ És ez több fejezetes lesz.:) Tehát: Lehet majd olvasni jóóó sokat!:D Amúgy ehez a fichez annyi hozzáfűzni valom van, hogy rám jött a nagy nyári melegben a nosztalgiázás.:) Ott van a ficecske elején, hogy ez miből állt.^^ Amúgy... még szerencse, hogy megjött az eszem és nem hagytam abba az írást... A többi magánügy... (Bár tudnak róla sookan)

Szavazás

Hogy tetszenek a ficik?
Egyáltalán nem tetszenek.
Nem igazán tetszenek.
Jók, bár még van mit fejlődnöd...
Nagyon jók!
Asztali nézet