Rémálom
Mi lenne, ha most egy szerelmes történetet kezdenék el rajzolni?-gondolkodom hangosan az ágyamon fekve. A kezemet rárakom a homlokomra és gondolkodok tovább. A szerelmes történet magában nem rossz ötlet, mondjuk lerajzolhatnám a mi kapcsolatunkat Hiromival... De ahhoz még nincs elég tapasztalatom... Egy csók nem elég ahhoz, hogy ilyet tudjak rajzolni. Pláne, hogy még csak nem is kezdeményeztem, hirtelen ért, de nagyon élveztem. Már vagy két órája az ágyamban fekszem, viszont csak az j mangámon jár az eszem. Nem tudom, most milyen témában kezdjek neki. Legyen fantasy...? Nem, az nem jó... Nem vagyok túlzottan oda az ilyen történetekért. A romantikus jó lene, viszont nincs hozzá tapasztalatom. Talán... talán ha Hiromival tovább mentünk volna, akkor lehet, tudnék ilyet rajzolni... De nem! Ilyet még csak nem is gondolhatok... Hiszen ő Hiromi. Mindig is a barátom volt, együtt voltunk. Nem tudom mit szólnék hozzá, ha eyszercsak odajönne hozzám és járni szeretne velem. Bár ezt érthető, nem? Nem szeretném ismét elveszíteni a barátságát és a szeretetét. Mikor az édesapja meghalt, hiába nálunk lakott, nagyon eltávolodtunk egymásnak. Olyan érzésem támadt akkor, hogy belülről folyton sír. De ne csak az édesapja halála miatt, hanem valami más, megmondhatatlan dolog miatt is. Nagyon sokáig tartott, mire újra mosolyogniláttam. De sajnos még most sem értem meg teljesen... Sőt! Sohasem fogom talán teljesen megérteni, hiába agyalok és gondolkodom rajta. Csak akkor fogom megérteni és átérezni, azt a fájdalmat, amit ő, ha én is elvesztem egyik családtagomat. Az pedig biztosan hihetetlenül fájdalmas idő lesz. Rá kellett, hogy jöjjek, időt kell adnom Hirominak, míg ismét teljesen meg tudott bennem bízni. Akkor nagyon elhanyagoltam szegényt, folyton Noéval voltam elfoglalva... De nem is érdekelte, csak az, hogy szerelmével legyen, Isurugi Junnal, Noe bátyjával. De akkor nem értem, hogy miért csókolt meg...
Ilyen gondoltatok között, lassan álomba szenderedem. Mikor már mély álomban vagyok, egy hihetetlenül rossz érzésem támad. A szemem előtt meglátog egy olyan álmot, amitől nagyon félek... Hiromi és Én az iskola udvarán fogyasztjuk el az ebédünket, amit még anya készített el nekünk. Lassan eszünk, majd mikor végeztünk, Hiromi elindul az udvar közepén található kuka felé. Beledobja a szemetet, majd elindul visszafelé. Lassan leül mellém, majd a gyengéd kezét ráhelyezi a kézfejemre. Én ebben mélyen elvörösödöm. Mikor felnézek a kezünkről látom, hogy Hiromi egyre közelebb hajol felém. Az arcom egyre jobban elpirul. Olyan vagyok, mint egy megérett paradicsom. Lassan megszűnik a körülöttünk tátongó kis távolság. Lassan megcsókol és én nem tudom azt nem viszonozni. Egyre szenvedélyesebb lesz a csók, egyre erősebben húzom magamhoz. Alig van közöttünk pár miliméter, de mi mégis egyre közelebb és közelebb akarunk egymáshoz kerülni. A levegőhiány miatt véget vetet csók után így szólok:
-Ezt nem lett volna szabad... Az iskolában vagyunk...-mondom, miközben legbelül tudom, hogy nem így érzek. Ha ő a közelemben van, nem bírok megálljt parancsolni magamnak. Magam mellett akarom tudni, ölelni, csókolni, szeretni. Mélyen belenézek a szemébe. Elönt a melegség. Vajon ezt nevezik szerelemnek?
-Tudom... nagyon sajnálom-mondja, majd lassan feláll, leporolja a kék ruháját, majd tobább libeg. Mikor Noe tyúkjai felé néz hirtelen megáll. Én is követem a példáját, felállok, leporolom a ruhámat, majd közelebb lépek hozzá. Jobb kezemet ráhelyezem a vállára. Tudom már, hogy miért állt meg. Egy aranyos kiscica ül annak a fának az egyik ágán, amelyen Noe szokott ülni. Hiromi megbabonázva közelít a fa felé, miközben észre sem veszi, hogy a szél fellibenti a szoknyáját. Én ebbe egy kicsit elpirulok, de követem a megbabonázott lányt. Mikor odaérünk a fához, Hiromi így szól:
-Shinichiro-kun... kérlek, emelj fel!-mondja, miközben könyörgőn néz rám. A tekintetünk egymásba furódik, mindketten elpirulunk, de én csak bólintok, majd felemelem a lányt. Ő elkezd nyújtózkodni, mire végül sikerül elérnie az gyik ágat. Óvatosan felmászik, majd tovább megy a kiscicához. Mikor odaér, lassan felé nyújtja a kezét, mire a macska közelebb lép felé, majd megszagolja Hiromi kezét. Miután meg is nyalta, Hiromi lassan az ölébe veszi. A macska egész jól tűri, majd mikor felém nyújtja, hirtelen elkezd nyávogni és megkarmolta Hiromit, mire ő jajdul egyet, majd véletlenül elengedi a fájdalomtól. Az állatka a kezeimben landol, viszont Hiromi egyensúlyát veszti és megcsúszik. Látom, ahogy hatalmas puffanással földet ér, majd gyorsan leteszem a cicát és felé rohanok. Az arcomon látni lehet az aggodalmat, fájdalmat és kétségbeesést, miközben felé futok, letérdelek hozzá, fejét a térdemre hejezem és próbálom keltegetni.
-Hiromi! Hiromi, kérlek, ébredj fel! Ne szórakozz velem! Hiromi... Hiromi!-kiáltozom, de nem jön válasz.
-HIROMIIIII!!!-kiáltom, miután ráeszméltem, hogy mit is álmodtam. A hangom visszhangzik az üres lakásban. Felülök az ágyamban és rámeredek az órámra, ami az ágya melletti kis éjjeli szekrényen van. Hajnali két óra van. Lelépek a földre, de mikor a lában hozzáér a parkettához megszédülök és viszaesek az ágyamra. Mikor már úgy-ahogy kitisztult az elmém, ismét próbálkozok, de ezúttal sikerül elkászálódnom az ablakik. Gyorsan kinyitom és beszívom a kellemes, nyári levegőt. Egyszercsak éptek zaját hallom, és mikor látom a szemem sarkából, hogy nyílik az ajtó megfordulok. Hiromit találom az ajtóm küszöbén állva. Gyorsan veszi a levegőt, biztosan futott. Mivel anyáék ma nincsenek itthon, megkértem Hiromit, hogy aludjon nálam. Nem akart a régi szobájában, vagy itt nálam aludni, ezért a földszinten található nappaliban hajtotta álomra a fejét. Közelebb lép hozzám és felém nyújtja kezét. Gyengéden a vállamra helyezi törékeny kis kezét, majd halványan elmosolyodik. Én is magamra erőltetek egy mosolyt, remélve, hogy nem látja rajta, hogy csak erőltetett.
-Jól vagy?-kérdezi végül mosolyogva, amitől képtelen vagyok nem magamhoz ölelni.
-Mostmár igen... Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod!-mondom és majdnem elkezdek könnyezni, de sokat pislogok egymás után, és remélem, hogy ezt sem látja meg. Kicsit eltol magától, majd egyik kezével letörli a még alig látható könnyeimet, majd rám mosolyog. Muszáj nekem is elmosolyognom, ugyan csak halványan. Mikor már teljesen megnyugodtam Hiromi meleg ölelésében leülök az ágyam szélére. Ő is követi a példámat, majd megszólal:
-Mit álmodtál, amitől ennyire megrémültél?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Semmi különös... csak az, hogyleestél egy fáról, és mikor keltegettelek, nem válaszoltál. Amúgy... most olyan furcsa érzésem van... mintha anya lennél, én meg egy kisfiú...-mondom magam elé mormogva. Ő ettől kicsit meglepődik és feláll melőlem. Az ablak elé lép, majd látom, hogy elkezd könnyezni, de gyorsan le is törli őket. Felállok és mikor hozzá érek, erősen magamhoz ölelem. A homlokomat az övére hejezem és csak állunk ott pár percig majd egyszercsak valami kéztetést érzek, hogy megcsókoljam. Nem bírok magammal, közelbb hajolok hozzá és se szó, se beszéd, lassan, de biztosan megcsókolom. Tény, hogy még csak vele és Ai-channal csókolóztam eddig, de máris tudom, hogy Hiromi csókja a legkülönlegesebb. Ilyet mással nem tudnék átélni, amit vele. Pedig nem csinál semmi különlegeset. Csak megcsókol. A nyelve érintése, az ölelése sokkal különlegesebb, mint akármelyik lányé. Lassan eltávolodunk egymástól, majd fürkésszük egymás tekintetét. Kelemes meleg járja át a testemet, amint magamhoz húzom és ő egy puszit nyom az arcomra. Lehunyom a szememet és azt kívánom, bárcsak ez egy olyan álom lenne, amelyből sosem ébredek fel. Miután eltávolodunk egymástól belenézek a gyönyörű, kék szemeibe. A testem melegség és bizsergés járja át.
-Jó éjszakát...-mondja Hiromi, miközben elengedi a kezeimet és az ajtó felé veszi az irányt.
-Ne! Ne menj el, kérlek!-kezdem a győzködést. Hiromi csak páztázza a riad arcomat, majd újra felém lép és lassan végigsimít az arcomon, majd nyom egy apró csókot az ajkaimra.
-De ebből nem csinálunk rendszert!-mondja mosolyoga. Lassan elindulunk az ágyam felé, majd befekszünk. Hiromit ölelve hajtom álomra a fejemet. Szerelmem a államon fekszik és úgy öleljük egymást. Hiromi nemsokára el is alszik. Én pár percig még figyelem, ahogy szuszog, majd én is elalszom.
The End
