MENÜ

DC-Fanficek
"Igazságból mindíg csak egy van"

Nyaralás és drogok
Előzmények: Kicsit újítani akartam és Mikaaaa! Megfertőztél!!>.< Azért remélem tetszik, elnézést a hülyeségemért.^^" Amúgy ez csak egy kis Oneshot, és "kicsit" rövid is.^^"


Ran, Shinichi, Kazuha, Heiji, Sonoko és Makoto egy nap úgy döntöttek, hogy elmennek Hawaiira egy hétre nyaralni. A hetük nagyon jól telt, rengeteget fürödtek a tengerben, mikor pedig túl meleg volt, hogy kint legyenek, a bérelt nyaralóban töltötték az idejüket. Mindenki megtalálta a párját, Ran Shinichivel, Kazuha Heijivel, Sonoko pedig Makotoval aludt minden este. Az utolsó éjszaka Shinichi elment bevásárolni. Épp hazafele tartott, amikor meglátott három lányt, akik felé közeledtnek. Mikor már egymástól csak olyan egy méterre voltak, az egyik lány megszólította Shinichit. Szót tudtak érteni, hiszen ők is japánok voltak.-Helló édesem! Nem lenne kedved velem tölteni ezt az éjszakát?-kérdezte egy barna hajú, zöld szemű lány, mint később kiderült, Yumiko a neve.-N-Nem köszönöm, barátnőm van...-kezdte Shinichit, de ez után a mondat után Mindhárman odabújtak a fiú karjaiba, aki ettől mélyen elpirult és alig kapott levegőt.-A francba, hűséges típusnak nézel ki... Na egye fene... legalább egy italt igyál meg velünk!-kérlelte a másik lány, Aiko.-Ebből csak nem lesz baj...-ment bele végül a fiú, majd elindultak egy kávézó felé, ami egy eldugott kis helyen volt. Lepukkantnak nézett ki kívülről, de Shinichi egy nagy nyelés után mégis úgy döntött, nem félős nyuszi, ezért bement. Kértek 4 kólát és leültek az egyik asztalhoz. Shinichi Aiko és Hikari (a harmadik, és egyben legszebb lány) mellett ült. Pár perc múlva meg is hozták az italokat.-Shinichi-kun, figyelj csak...-kezdte Hikari, mire a fiú odanézett és a lány egy gyors csókot nyomott az ajkaira. Shinichi csak hüledezett, de eközben Aiko egy kicsi, fehér tablettát dobott a fiú kólájába." -Egy kis kedvhozónak!-gondolta a lány."Mikor a csóknak vége szakadt, Hikari bocsánatot kért, és elmagyarázta, hogy iszonyatosan megkívánta a fiút, meg elmondha, hogy számára nagyon izgató és vonzó. Ezek után a mondatok után nem csoda, hogy Shinichi fél perc alatt bevedelte az italát és kérte a számlát. A lányokét is kifizette, majd gyorsan elköszönt a tőlük és hazafelé kezdett el menni, de egyre rosszabbul kzdte érezni magát. Megvonaglott, szédült, majd a holdfényes tengerparton egyszercsak összesett. Egy olyan óra múlva felkelt és úgy, mint aki be van rúgva, továbbindult a nyaraló felé. Egyszercsak egy gyilkosság közepén  találta magát. Gyorsan odaosont, lábujjhegyen odament az egyik rendőrhöz, és lecsatolta a fegyverét, majd elillant. Egészen hazáig szaladt, észre sem vette, hogy útközben elhagyta a dolgokat, amiket vett. Eközben a nyaralóban Ran egy kicsit már el kezdett aggódni amiatt, hogy hol késik már szerelme. Az emeleten ült az ágyuk szélén. Eközben Shinichi már meg is érkezett, az ajtóban pedig Kazuha várta.-Jesszus, Kudo-kun! Hol jártál eddig? És miért nem hoztad el, amit kértünk?-kérdezte, miközben a karjával nekitámaszkodott az ajtófélfának.-Fogd már be te hülye liba!!-ordította.-Annyira idegesít a vinnyogó hangod!-kiáltotta, majd elővette a fegyverét és Kazuhára szegezte. Kibiztosította a pisztolyt és lőtt. Pont a homlokán találta el, nem hiába, itt tanult meg lőni. A lány szeméből egy pillanat alatt kiszökött az élet, és életlenül hátra esett, majd hangos puffanással földet ért. Heiji gyorsan odament a halott lányhoz, és mikor megvizsgálta, és megbizonyosodott, hogy szerelme halott, haragos és könnyes szemével ránézett a barátjára, aki ezen csak jót nevetett.-Te kis...!!-kiáltotta, de Shinichi őt is szinte egy szempillantás alatt lepuffantotta. Mikor a konyhában tartózkodó Sonoko és Makoto felfigyeltek a két pisztolylövésre, gyorsan kiszaladtak, és nagyon megrémültek a látottakon. Két barátjukat vérbefagyva találták, közöttük pedig a csurom véres, fegyvert a kezében tartó Shinichit. Oda akartak szaladni, de az ő életük sem tartott sokáig. Az őrült fiú őket is lelőtte, majd elkezdett mosolyogni, később pedíg gúnyosan röhögni. Lassan felsétált az emeletre, Ranhoz, de mielőtt belépett volna  szobába, a farzsebébe beletette a pisztolyt, és eltakarta azt a pólójával, ezek után pedig kinyitotta az ajtót és belépett. Ran még mindíg az ágyon ült, és mikor meglátta Shinichi, csurom véres ruháját, gyorsan hozzászaladt hozzá.-Úr Isten! Mi van veled édesem?-kérdezte ilyedten.-Semmi-semmi, ez nem az én vérem. Gyere ide, ölelj meg!-mondta édesen mosolyogva.-Hála a jó égnek. Ne ilyesztgess többé!-dorgolta meg a fiút.-Soha többé...-mondta, és meghúzta a ravaszt. Ran a földre esett, Shinichi pedig elkezdett még hangosabban nevetni, mint ezelőtt. Viszont mikor rádöbbent, mit is csinált, egy hatalmasat ordított:-NEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!-majd fogta a fegyverét és a koponyájához nyomta.-Ég veled, világ, sajnálom a sok gondot, amit kokoztam!-mondta, majd meghúzta a ravaszt.

 

Hírek

  • Dizi és friss :D
    2011-11-17 17:55:17

    Rávettem magam, hogy frisseljek.:) Nincs sok időm, ezért nem jöttem... Igazság szerint, most 4 történettel jöttem + egy új dizivel.:) Remélem mind az 5 dolog tetszik majd nektek.^^ 
    Amúgy átírtam a closed-et hiatus-ra, tehát nem zárás van, hanem szünet.:) Akkor jövök, mikor tudok, de nincs sok történetem mostanság, nincs ihletem... 
    Na megyek is.:) Sziasztok, és kitartás, majd jövök!^^

  • Új design
    2011-09-07 18:12:08

    Attól függetlenül, hogy bezártam még látogatom az oldalt. Nagyon sajnálom, hogy ez történt, de két órába még  másik oldalam sem fér bele, nemhogy ez is... Hihetetlenül sajnálom. Igazból írni sem írok mostanában mást, mint az AVB-t.:( Ez is szomorú, de nincs ötletem...:´( A lényeg az, hogy hoztam újdesign-t, remélem tetszik nektek.:) Kellemes, narancssárgás színű.:) Őzies is, hiszen ugye ősz, suli stb. Mindegy... Ez nem dc-s kép, egyszerű animés, nem tudom melyikből... A welcome táblát meg a don´t copyt lehet lecserélem majd... Ennyi voltam. Puszi~ Kumiko

  • Oldal bezárása
    2011-08-16 19:43:26

    Igen... bezárom az oldalt... Sajnálom, aki szerette (ha volt egyáltalán olyan), de nem szedek le semmit, minden marad a helyén.:) Megtalálhattok a DConan-Forever oldalamon, de ide nem hiszem, hogy feljövök majd szerkeszteni.:( Sajnálom, ennek oka van. Nincs időm két oldalra... Mikor megnyitottam még volt, de már nincs.:( Ez nekem is szomorú... Egy az, hogy a ép-időmet 2 órára korlátozták, amely még a másik oldalamra sem igen elég.:( Plusz most jönni fog a suli, pont nyolcadik, tehát tanulnom kell, főleg, ha azt akarom, hogy felvegyenek a suliba... Mindenkitől elnézést kérek, nagyon ajnálom, de nincs más választásom.:´(

    Ha lesz valamikor időm, vagy valami, lehet, hogy fel fogom rakni a ficeket, de azok fent vannak a másik oldalamon is, tehát ott is lehet olvasni.

  • Rémálom
    2011-07-19 14:00:46

    Szerintem mielőtt elmegyek, ez az utolsó fanfictem.:( Van egy ötlet, vagyis az, amit már említettem, tehát amit Ami-chan adott nekem feladatként, viszont mivel már csak négy napom van, nem kezdem el írni... Tehát ez a fic nem dc-s, hanem True Tears-es.:) Ha kell adok linket, hogy tudjátok, kikről vn szó.:D Shinichiro: KATT Hiromi: KATT Kellemes olvasgatást a történethez!^^ Remélem tetszik.:) Nem tudom, mikor lesz következő történet, de igyekszem!;)

  • Milyen gyönyörű!
    2011-07-12 16:58:31

    Hát igen... Elég rég jártam erre.^^" Gomen!>.< Viszont, valahogy mostanság egyre több ötletem van fanfic téren, szóval aki szereti és olvassa a történeteimet, annak jó hír!:D + Ami-chan is adott nekem egy feladatot.:) DC-s ficet kell írnom, egy megadott tartalommal. Elég nehéz lesz, de vagy ma, vagy holnap el is kezdem.^^ És ez több fejezetes lesz.:) Tehát: Lehet majd olvasni jóóó sokat!:D Amúgy ehez a fichez annyi hozzáfűzni valom van, hogy rám jött a nagy nyári melegben a nosztalgiázás.:) Ott van a ficecske elején, hogy ez miből állt.^^ Amúgy... még szerencse, hogy megjött az eszem és nem hagytam abba az írást... A többi magánügy... (Bár tudnak róla sookan)

Szavazás

Hogy tetszenek a ficik?
Egyáltalán nem tetszenek.
Nem igazán tetszenek.
Jók, bár még van mit fejlődnöd...
Nagyon jók!
Asztali nézet