DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Csak egy focimeccs...

Ma van a nagyszerű nyomozózseni, Kudo Shinichi eddigi legnagyobb focimeccse. Délután háromkor kezdődik. A szülei sajnos nem tudnak hazajönni, viszont azt biztosra veheti, hogy a gyerekkori barátja, Mouri Ran ott lesz és szurkolni fog neki. Az oszakai csapattal fognak focizni, akik a legjobbak, viszont Ran biztos benne, hogy Shinichiék meg fogják őket verni. Aznap az iskolában mindenki erről beszélt. Nemsokára elérkezett a három óra. A tokiói fiúk mind izgatottan melegítettek be. Ran és Sonoko bementek hozzájuk. A csapat nagy része kiment, viszont Shinichi ott maradt bent.

-Kint megvárlak, Ran-mondta Sonoko.-Amúgy sok szerencsét, Shinichi-kun!

-Köszi Sonoko-mondta a fiú. Miután kiment a fiú Ran felé fordult.

-Sok szerencsét! Biztos ti fogtok nyerni-mondta a lány.

-Köszönöm, Ran-mondta. Ran közelebb hajolt és egy puszit adott Shinichi arcára, majd kilépett az öltözőből. A fiú nagyon mélyen elpirult, de mivel meccse lesz gyorrsan kizökkentette magát és már szaladt is kifelé a többiekhez.

-Na mi volt a feleségeddel?-kérdezte az egyik fiú.

-Baka! Nem a feleségem. Amúy is csak sok szerencsét akart kívánni-mondta, majd elindult a pálya felé. Egy öt perc múlva kezdetét vette a mérkőzés. Az első félidőben az ellenéges csapat két gólt is szerzett. A második félidőben még plusz egyet, viszont jó hír, hogy a tokióiaknak is van már egy góljuk. Ez viszont nem lesz elég a győzelemhez. Shinichi arcán aggodalom ütött ki. Nem is sejtette, hogy ilyen jó az oszakai csapat. Kicsit megkönnyebbült, amikor sikerült berúgnia egy gólt. Már nem volt sok idő a meccs végéig. Öt perc múlva vége. Bár Ran bizott Shinichi képeségeiben, most egy kicsit megingott a hite. Egyszercsak jó hangosan felkiáltott:

-Gyerünk már Shinichi! Menni fog!

Hálistennek ezt a fiú meghallotta, így valamivel több erőt kapott a meccs folytatásához. Hirtelen felé repült a labda.

-Gyerünk Kudo! Menni fog-mondta neki az egyik csapattársa.

A fiú elindult a labdával a kapu felé és jkó erősen megrúgta azt, majd a hálóban landolt és majdnem átszakította. Ekkor viszont lefújták a meccset. három-három az állás. Hosszabítás következett. Nagyon kellett a hazai csapatnak figyelnie, hiszen ha most belövik a labdát veszítenek. Szégyen lenne nem megverni őket a saját pályájukon, és Ran is itt van... Shinichi így még nagyobb késztetést érzett arra, ogy megnyerjék. Meg akarta mutatni a lánynak, hogy képes megtenni. A fiúnál volt a labda. Elindult a kapu felé, majd megrúgta a labdát... Az repült és repült, majd egyszercsak a kapuban landolt. Olyan erős volt a rúgás, hogy ez tényleg átszakította a hálót. A fiúk mind futva mentek Shinichihez, majd mindenki a karjába vetette magát és mindenki csak azt hajtogatta:

-Ügyes volt Kudo!

A meccs végeztével a fiúk elmentek átöltözni. Szinte már mindenki átöltözött, csak Shinichi maradt még ott. Sonoko is elment már, mert találkozója lesz Makoto-sannal. Mikor a fiú kijött az öltözőből Ran a karjaiba vetette magát, ami nagyon is meglepte az ifjú focibajnokot.

-Nagyon ügyes voltál, Shinichi!-mondta, mikor magához ölelte.

-Köszönöm, de nélküled nem ment volna-mondta és ő is átölelte.

-Mi lenne, ha főznék neked valami finomat?-kérdezte Ran.

-Én benne vagyok, de ne nálatok, mert édesapád megfolytana. Gyere át hozzám.

-Rendben van-mondta mosolyogva Ran.

Lassan sétáltak végig az utcákon, miközben beszélgettek. Egyszercsak Shinichi arcán egy esőcsepp landolt. Egyre jobban elkezdett esni az eső, így futniuk kellett, ha nem akartak elázni. Mikor beértek a házba levették a pulcsijukat, mivel az már elázott. Ran elkezdte csinálni a vacsorát, hinichi pedíg felment a szobájába és átvette a melegítőjét egy farmerre és egy fehér ingre. Lesétált a lépcsőn, amikor észrevette, hogy Ran már el is készítette az ételt. Leültek az asztalhoz és elkezdtek enni.

-Nahát Ran... Ez nagyon finom-mondta Shinichi mosolyogva.

-Köszönöm-mondta elpirulva. A vacsora végeztével Shinichi elkezdte elmosni a tányérokat. Ran a háta mögé lépett és hátulról ölelte át. Ezen a fiú nagyon meglepődött.

-Mi lenne, ha holnap mosogatnál csak el?

-De miért?-kérdezte.

-Majd megtudod-mondta a lány, majd maga felé fordította, elvette a kezéből a tányért és letette, majd megcsókolta. Shinichi előzör azt se tudta, hogy mi van most, de utána magához ölelte a lány és ő is viszonozta a gyenge csókot, ami egyre csak szenvedélyesebb lett. Ran átkarolta a fiú nyakát, ő pedíg egyre csak közelebb húzta magához. A csók befejeztével Shinichi így szólt:

-Szeretlek Ran.

-Én is téged, Shinichi.

A fiú megfogta a lány kezét és elindult vele fel az emeletre. Mikor felértek a szobája elé bementek.

-Mi az, Shinichi?-kérdezte Ran, de a fiú válaszul egy forró csókok adott neki, majd megölelték egymást. Shinichi elkezdte kigombolgatni Ran ingjét, mikor ezzel végzett egyszerűen csak ledobta valahova a földre. Ran is ugyan ezt csinálta. Ran hozzáért Shinichi állához, és mikor végigsimította a fiút kirázta a hideg. A karjaival végigsimította a lány hátát és elhúzta őt az ajtótól. Shinichi leült az ágy szélére, Rant pedíg az ölébe ültette. Ő ösztönösen a dereka köré kulcsolta a lábait. A fiú végigsimította a lány combján a kezét, amitől megborzongott. Ran ujjaival végigsimította szerelme meztelen hátát. A fiú lefektette ártatlan kis barátnőjét az ágyra, majd óvatosan ráfeküdt és elkezdte csókolgatni a nyakát. Mikor már majdnem a melleinél járt feljebb emelte, hogy le tudja venni róla a melltartót. Ran nem igazán ellenkezett, csak egyszerűen hagyta, hogy Shinichi tegye azt, amit akar. Teljes mértékben megadta magát a szerelmének.