DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Fehér-nap és problémák

 

A fehér-nap vészesen közeledett. Márciushoz képest nagyon jó idő volt. A cseresznyefák rózsaszín virágszirmai szinte teljesen belepték Tokió utcáit. Egy fiatal, gyönyörű lány baktatok az utcákon. Nagyon boldog volt, hiszen a szerelme nemrég tért vissza hozzá és elmondott neki mindent. Ran -mivel így hívták a lányt- persze eleinte haragudott rá, de utána kiderült, hogy nem tud hazudni se Shinichinek, se saját magának. Vagyi nagyon szereti és nem tud nélküle élni. Miután megbocsájtott neki aí valentin-napjuk is nagyon csodálatos volt. Ran egy saját készítésű csokit adott Shinichinek. Nemsokára odaért a fiú házához és bement a kapun. Bekopogott az ajtón és Shinichi ajtót nyitott.

-Ó Ran! Szia. Rég láttalak-mondta, majd beinvitált a házba. Miután a lány felvette a papucsot Shinichi hirtelen megfordította és forrón, szenvedélyesen megcsókolta.

-S...Shinichi-mondta Ran meglepődve.

-Aishiteru kicsim-mondta, majd megölelte a lányt.

-Én is édesem-mondta, majd ő is megölelte.

Pár nap múlva Shinichi épp Beika egyik utcáján sétál, mikor meglát, egy hosszú hajú, magas, fekete ruhás férfit. Egyértelműen tudta, hogy ki ő. Gin. A fiúelkezdte követni a férfit, de persze úgy, hogy ne lássa meg őt. Nemsokára odaértek egy hatalmas, de elhagyatott raktárépülethez. Mikor Gin beért Shinichi megállt az ajtóban, nehogy észrevegyék, de már késő volt.

-Miért követsz Kudo?-kérdezte jéghideg tekintettel.

-Nani? Honnan tudta, hogy követem?

-Ugyan már! Nagyon átlátszó vagy. Megláttalak még a parknál. De ezt nem úszod meg olyan könnyen, mint a multkor!-kiáltotta, majd felvett egy vascsövet, ami a földön volt és fejbevágta vele Shinichit. Miután ez megtörtént elszaladt. Egy idegen lány, aki meglátta mi történt rögtön elszaladt az egyik telefonfülkéhez, hogy hívja a rendőrséget. Nemsokára meg is érkeztek. Shinichit azonnal kórházba vitették, viszont Gint nem találták meg. Rant nem sokkal később értesítették a történtekről, aki rögtön felhívta Yukikot és Yusakut, majd hívott egy taxit és rögvest a kórházba sietett. Szinte egy egész napot a fiú kórtermében törtött, mire megérkezett az ideges Yukiko és a férje Yusaku. Pár perc elteltével bejött hozzájuk az orvos.

-Jó napot! Maguk Kudo Shinichi szülei és barátnője, ugye?-kérdezte.

-Igen-válaszolták.

-Nos... Szomorú hírt kell közölnöm magukkal. A fiuk amnéziás lett... De mielőtt mindenki elkezdene idegeskedni leszögezem, hogy ez csak egy átmeneti időszak.

Miután az orvos kiment Ran így szólt:

-Az én hibám. Minden az én hibám-mondta és elkezdett könnyezni.

-Dehogy is Ran-chan! Ez nem a te hibád, hanem annak a rosszfiúnak.

-Igen Ran-chan. Ne ostorozd magadat! Minden rendben lesz, az orvos is megmondta.

Mikor Shinichi felkel Ran épp ebédelt Sonokoval, így nem volt ott az ébredés pillanatában. Yukiko nagyon kiborult, amikor kicsi fia nem ismerte föl és elkezdett sírni. Ran nemsokkal később beért a szobába.

-S...Shinichi? Megismersz engem?-kérdezte a lány.

-Hát... Nem igazán. Ki vagy te?

-Hát... A barátnőd vagyok. Mouri Ran.

-Aha értem. Ne aggódjatok! Biztosan emlékezni fogok rád, Ran-mondta a fiú bíztatóan, mikor meglátta a lány szomorú arcát.

-Igen. Biztosan-válaszolta egy kis erőltetett mosollyal az arcán.

-Ran-chan! Beszélhetnék veled?-kérdezte Yukiko, aki épp most lépett be a szobába.

-Addíg én itt maradok melletted-mondta a fiú apja.

Ran és Yukiko kimentek a kórteremből és kimentek a kórház egyik parkjába.

-Nos... Nekem és Yusakunak haza kell mennünk Amerikába, mert vissza húz minket a munka, de nem tudjuk, hogy mi legyen Shin-channal.

-Ha nem szeretnék Amerikába vinni, akkor mi vigyázunk rá. Hazajöhet hozzánk. Úgyis volt már nálunk. Mivel nincs iskola ezért én is tudok rá vigyázni-ajánlotta fel Ran.

-Ha nem lenne gond, akkor nagyon örülnénk neki. Nem szeretném innen elvinni, hiszen ő mindíg is itt szeretett volna maradni.

Másnap Yukikoék hazautaztak Amerikába és Shinichit is hazavitték. Az egész házat megvizsgálta, majd Ran megkérdezte:

-Na? Ismerős valami?

-Nem igazán. De van egy olyan érzésem, hogy jártam már itt...

-Még szép. Minden nap átjöttél Ranhoz mikor együtt voltatok. Sőt aludtál is vele együtt a szobájában. Meg egy csomó ideig itt éltél, mikor még Conan voltál-mondta Kogoro.

-Conan? Ki az a Conan?

-Hát ez most hosszú lenne... Apa ne kavard meg szegényt!-paransolt rá Kogorora Ran.

Ran elkezdte megcsinálni a vacsorát, ami nemsokára elkészült. Mindenki leült az asztalhoz és elkezdte enni a curryt.

-Nahát Ran... Ez nagyon finom. Biztosan jó feleség lesz majd belőled-mondta Shinichi, mire Kogoro olyan tekintettel nézett rá, mint aki egy kanál vízbe is meg tudná folytani.

-Köszönöm Shinichi-mondta a lány, majd nagyon mélyen elpirult.

A vacsora után mindenki elment lezuhanyozni, majd Shinichi és Ran lefeküdtek aludni. Kogoro nem engedte, hogy együtt aludjanak, mondván Shinichi nagyon is ki fogja használni a helyzetét.

Pár nap múlva Shinichi és Ran elmentek sétálni egy közeli parkba. Az egyik padra leültek és csodálták a cseresznyefákat.

-Ran... Mondanom kell valamit-mondta a fiú, majd belenézett a lány kékes szemébe.

-És mi az?-kérdezte.

-Hát... Nagyon furcsán érzem magam a te közeledben. Nem tudom miért, de nagyon vonzódok hozzád. Szeretlek téged.

-Visszatértek az emlékeid velem kapcsolatban?-kérdezte Ran, mert nem igazán hitte el azt, amit az előbb hallott.

-Nem. Csak valamiért úgy érzem, hogy nagyon közel állsz hozzám. Mindíg segítesz nekem bármi i legyen az. Valamiért te olyan lány vagy, aki el tudja érni azt, hogy minden fiú akár egy pillanat alatt beleszeressen.

-Shinichi...-a fiú a lány szája elé tette a mutatóujját, hogy elhalgattassa őt. Lassan közelebbhajolt a lányhoz, majd az ajkaik egyszercsak találkoztak és gyengéden simultak egymáshoz. Nemsokára végetért a csók és Ran így szólt:

-Sajnálom. Nem akartalak kihasználni, csak...

-Nem baj. Élveztem, szóval semmi baj-mondtza a fiú mosolyogva.

Mivel már késő volt elindultak hazafelé. A vacsora után nemsokára elment mindenki aludni.

A fiú már kezdett emlékezni pár dologra, mert mikor megnézte Ran szobáját beugrott neki egy olyan emlék, hogy ő és Ran együtt fekszenek az ágyában és egymást ölelve alszanak el. Van még pár emléke Ranról, hogy például elmennek együtt Tropical Landba, meg vacsorázni oda, ahol az édesapja megkérte az anyja kezét. Ő is ott akarta elmondani a lánynak, hogy szereti, de történt egy gyilkosság és elszaladt, hogy megnézze mi történt és mire visszaért elkezdett szúrni a szíve és visszaváltozott Conanné. Arra is emlékszik már, hogy egyszer azt képzelték, hogy ő ölt meg egy nőt, de a végén kiderült, hogy egy hatalmas tévedés volt az egész. Shinichi feje nagyon fájt, hiszen egy nap alatt emlékezett vissza mindezekre a dolgokra. Percről-percre tértek visza az emlékei. Elindult Ran szobája felé, hogy szóljon neki, nagyon fáj a feje. Mikor benyitott a szobába látta, hogy gyönyörű barátnője alszik. Az épp előbukkanó telihold megvilágította a szép arcát. Úgy nézett ki, mint egy angyal. Óvatosan elkezdte a csodálatos lány arcát simogatni, mire ő ébredezni kezdett.

-Shinichi?-suttogta halkan.

-Gomen. Nem akartalak felkelteni, csak...-nem tudta befejezni a mondatát, mert hirtelen nagyon elkezdett fájni a feje.

-Shinichi mi van veled?! Apa gyere gyorsan!-kiáltotta Ran.

-Mi a baj, Ran?

-Nem tudom. Shinichivel van valami... Azt mondta, hogy nagyon fáj a feje.

-Értem. Akkor biztos csak visszatérnek az emlékei. Ez fejfájással szokott járni, de minden rendben lesz.

Pár perc múlva Shinichi fejfájása abbamaradt. Kogoro elment aludni, hiszen már úgyse tudna mit tenni.

-Jól vagy Shinichi?-kérdezte Ran.

-Persze Édesem. Soha jobban-mondta a fiú, majd megölelte.

-Nani? Visszatértek az emlékeid?-kérdezte meglepetten.

-Igen. Mindenre tökéletesen emlékszem. Még arra is, hogy ma van fehér-nap és hogy meg kell ajándékoznom a világ leggyönyörűbb és legédesebb lányát.-mondta, majd elővett a zsebéből egy apró kis dobozt és felnyitotta a tetejét. A dobozka belsejében egy gyönyörű gyémántfülbevaló volt.

-Shinichi...

-Boldog fehér-napot, Ran. Nagyon szeretlek és ezígy is lesz!-mondta

-Neked is Édesem! Mindíg is szeretni foglak-mondta Ran majd megcsókolta Shinichit, de ezúttal nem vol olyan félénk, mint amilyen a parkban volt. Inkább szenvedélyesebb és vágyakozóbb.