DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Love Story

 

Megjegyzés: Ran és Shinichi már 20 évesek és a fiú újra az igazi testében éli mindennapjait. A dal, ami a szöveg között található a Love Story.

Ran az egyik parkban üldögél egy fa alatt egy padon és épp Shinichit várja. Egyszercsak becsukja a szemét és elkezd a múlton gondolkodni.

-Na ki vagyok?

-Hát nem is tudom...-válaszolta sejtelmesen.-Csak nem az én Kudo Shinichim?

-De bizony-mondta, majd leült a szerelme mellé.-És min gondolkodtál?

-Csak azon, hogy olyan régóta imerjük egymást.

"Mindketten fiatalok voltunk, mikor először láttalak.

Behunyom a szemem és a visszapillantás elkezdődik."

-És az baj?

-Nem. Dehogy is! Nem megyünk sétálni?-kérdezte a lány.

-De, menjünk!-válaszolta mosolyogva a fiú, majd elindultak. Késő délután volt már. A nap lenyugvóban volt már.

 

"Ott állok

Egy erkélyen a nyári levegőben

Nézem a fényeket

Nézem az ünnepséget, a báli ruhákat

Láttalak, hogy utat törsz a tömegen keresztül, és köszönsz."

Egyszer csak megláttak valami fényeset az egyik hatalmas palota udvarán. Épp egy bált tartottak. A fények tökéletesen kivilágították a virágzó cseresznyefákat.

Milyen gyönyörű-mondta Ran mosolyogva.

-Igen. Tényleg az... Nem táncolunk?-kérdezte Shinichi, majd a kezét Ran felé nyújtotta. Elkezdtek táncolni. Lassan táncoltak a zenére, ám egyszercsak Shinichi valami oknál fogva lassabban kezd el táncolni, mint eddíg. Még Ran sem értette ezt.

-Miért lassítottál-kérdezte egy kis idő elteltével.

-Emlékszel... mikor a gálára tanultunk táncolni?-Ran bólintott- Akkor is sokkal lassabban csináltuk, mert nem voltál annyira biztos a lépéseidben. Most is inkább hozzád, mintsem a zenéhez igazodom.

-Aha értem. Tényleg... Már el is felejtettem, de akkor hálistennek lebetegedtem és nem kellett ott égetni magamat. Te pedíg átjöttél hozzánk, hogy megnézd mi a bajom. Apa pedíg üvöltözve küldött ki, én meg elkezdtem sírni, mert...-itt egy kicsit elpirult és elterelte a szót- Máig sem értem, hogy mi baja veled...

-Fiúból vagyok. Ő is az. Tuddja, hogy milyen perverzek a férfiak. Mit is akartál mondani?

-Nem-nem. Semmi lényegeset... csak annyi, hogy nem akartam, hogy elmenj-mondta, de már jóval vörösebben.

"Egy kicsit tudtam,

Hogy te voltál Romeo, kavicsokat dobáltál

És apám azt mondta: Maradj távol Júliától!

Én a lépcsőn sírtam,

Könyörögtem, hogy ne menj el."

Nemsokára abbahagyták a táncolást és elindultak haza.Mikor beértek Kogoro jött eléjük.

-Már megint te?! Hagyd békén a lányomat, mert ha megtudom, hogy valami rosszban sántikálsz én esküszöm...

-Ugyan már apa! Hagyd békén szegényt, elvégre semmit sem csinált-vágott a szavába Ran.

-Nagyon is jól tudja, Kogoro-san, hogy soha nem csinálnék olyat Ran-nal, amit maga és természetesen ő nem akar.

Kogoro nagy dúrcásan fogta magát éselment, majd becsapta maga mögött az ajtót. Ran bevezette a szobájába Shinichit, majd elment teát csinálni. Pár perc elteltével vissza is jött és az asztalra tette a már kész teát. Shinichi elvette az övét. Ran vicces kedvében(, vagy épp csipkelődős?) volt, mert abban a kis macis bögrében adta neki, amiben még Conan kapta a teát és a kakaót.

-Olyan kis gonosz vagy!-mondta a fiú.

-Jaj ne legyél már ilyen kis mufurc!-mondta, majd mikor el akarta venni az ő bögréét véletlenül Shinichire öntötte. A fiú a forró folyadék miatt rögtön a fürdőszobába szaladt, Ran pedíg utána.

-Jaj Istenem Shinichi... nagyon sajnálom! Véletlen volt...-mentegetőzött a lány, majd elvett egy törlőt és közelebb lépett a mi fiatal nyomozónkhoz, majd elkezdte törölgetni a foltot. Erre eleinte nem is figyelt, viszont mikor észrevette Shinichi vörös arcát neki is leesett, hogy mit csinál-Gomen-mondta végül.

-Nem baj. Felejtsük el-mondta a fiatal nyomozó, majd megfogta Ran kezét, mert el akarta venni tőlea törlőt, ám mikor Ran szemeibe nézett ledermedt... De nem csak ő, hanem a Teitan Középiskola karate-bajnoka is. Egyszer csak a köztük lévő távolság megszünt. Az ajkaik gyengéden simultak egymáshoz, viszont mikor ráeszméltek, hogy mit csinálnak végetvetettek ennek.

-S-Sajnálom Ran. Izé... Ez csak-kezdte a fiú.

-Mindegy. Hagyjuk. Ez csak egy véletlen volt.

-Tudod... Nem lennék jó Holmes.

-Miért?-kérdezte döbbenten Ran.

-Mert Holmes mindíg is tudott uralkodni az érzései felett, viszont én ezt nem tudom megtenni. Hiába szeretném megelőzni ezeket a véletleneket, viszont ilyenkor, mikor a szemembe nézel nem tudok uralkodni a testemen. Akárhogy is akarok... nem megy, mert szeretlek-mondta nagyon-nagyon halkan.

-Ilyen téren nem is hozzád való Holmes, mert egy fiatal férfi életében akárhogy is legyen, minimum egyszer megfordul a szerelem. Nem tudom, hogy Holmes hogy lett úrrá ezen, de ez van. De ha már témánál vagyunk... be kell valljam, hogy én is téged.

Ezt követően kimentek a fürdőszobából Ran szobájába, majd mikor a lány becsukta maga mögött az ajtót hirtelen átölelte hátulról a fiút, aki nagyon meglepődött ezen. Egyre erősebben húzta magához, majd Shinichi észrevette, hogy Ran könnyezik. Mikor ezt észrevette rögtön megfordult és leültette őt az ágyra, ő pedíg leguggolt mellé.

-Mi abaj, Ran?-kérdezte.

-Semmi csak tudom, hogy nem igaz, amit most mondtál, mert te Shiho-t szereted. Ő maga mondtad, hogy te mondtad neki.

-De ez nem igaz. Soha se szerettem őt. Mindíg is egy lányért dobogott a szívem, méghozzá azért, akit most itt vigasztalgatok.

Shinichi közelebb hajolt a szerelméhez és megcsókjolta, ám az ajtóban nem látta, hogy Kogoro áll. Mikor a csóknak vége szakadt Kogoro ordibálva rángatta fel a földről szeretett lánya szerelmét.

-Te kis perverz!! Méghogy nem csinálsz semmit a lányommal. Meg foglak folytani te kis....

-Nagyot téved, kedves Kogoro-san, elvégre én azt mondtam, hogy nem csinálok semmi olyat, amit Ran nem akar.

-De olyat is mondtál, hogy nem csinálsz semmi olyat, amit én sem szeretnék. És ezt nagyon nem szeretném.

-De kérem fontolja meg... Megölne engem, pedíg tudja, hogy a lánya engem szeret. Nem szép dolog. Amúgy is... Nem elvenni akarom még, bár az se kizárt, viszont most csak egy csók csattant el. Semmi egyéb. Emiatt aztán tényleg nem lehet egy szava sem.

-Apa hagyd már békén! Semmit nem csinált! Vagyis azt én is akartam...-nagy nehezen Kogoro abbahagyta a kiabálást, majd kiment a szobából és ezt mondta:

-Tégy amit akarsz!

-Menjünk el valahová. Kérlek Shinichi!-könyörgött Ran.

"Azt mondtam:

Romeo vigyél el valahová, ahol

Egyedül lehetünk

Várni fogok mindenre, amit

Hátrahagytam, hogy elfussunk.

Te leszel a herceg, és én leszek a hercegnő

Ez egy szerelmi történet, baby, csak mondj igent!"

-Rendben... Gyere el nyolc órakor hozzám. Csak nyugodj meg kicsim.

-Oké. De ugye tudod, hogy ha ez mind kiderül, apa mindkettőnket meg fog folytani?

-Tudom, de nem tudok nélküled élni. Nagyon fontos vagy nekem, Ran.

"Így hát kiosontam a kertbe, hogy lássalak

Csendben kell maradnunk, mert

Halottak vagyunk, ha megtudják"

Hét óra körül Ran már készen is állt arra, hogy átmewnjen szerelméhez. Alig bírt a fenekén ülni, mert nagyon izgatott volt. Lement Kogorohoz, hogy megbeszélje a dolgokat vele, de ő csak halkan odavágta neki, hogy:"Csinálj, amit akarsz". Nem is nézett rá. Mikor viszont kiment a lánya, fogta az újságot és ledobta az asztalra, majd felvette az öltönyét és kilépett az irodájából. Elindult lefele a lépcsőről, majd a nagy nyomozó, Kudo Shinichi háza fele vette az irányt. Mikor megérkezett bekopogott az ajtón. Mondani sem kell, hogy ezen a fiú nagyon meglepődött, amikor meglátta a gyönyörű szerelme balfék apját, ám ő kérdezés nélkül bement a házba. Nagyon hangosan elkezdett ordibálni Kogoro az ifjú nyomozóval, ámm ő valahogy ügyesen ki tudta használni ezt és elmondta a valódi érzéseit a lány apjának. Még azt az elég bonyolult ügyet is, ami miatt Ran is nagyon megharagudott rá. Tudta, hogy ez Kogorot úgyszint felidegesíti, viszont azt is pontosan tudta, ha nem mond el mindent, akkor nem fog vele megbékülni Kogoro. Nem akarja elveszíteni a szerelmét, mikor már majdnem együtt lehetnek.

-Nagyon meglep, hogy ezt most elmondtad, pedíg biztosan tudtad, hogy ez felboríthat mindent.

-Szeretnék tiszta lappal kezdeni mindent, Kogoro-san...-fejezte be végül.

-Ez viszont nagyon tisztelettudóan hangzott tőled. Sohasem gondoltam volna, hogy te ilyen vagy. Mindíg is azt hittem, hogy te is olyan kis perverz vagy, mint az a bunkó, aki csak kihasználta a lányomat. Nagyon ki volt magából fordulva, mikor rájött erre, és még ráadásul meg is lopta őt... Ha érted mire célzok Kudo.

-Igen gondolom, hogy mire mondja. Nagyon sajnálom, hogy ez történt vele, de én nem vagyok olyan, mint az az ember. Soha sem tudnék Rannal ilyet tenni.

-Igen tudom. És azt is, hogy nem vagy olyan, mint a többi fiú, de jobb szeretem erről magam megbizonyosodni.

Egy pár perc elteltével Kogoro elindult hazafelé, ám mielőtt elindult volna odaszólt Shinichinek, mikor meglátta a szomorú arcát, amint az órájára pillant.

-Ne aggódj! Biztos azért nem jön, mert én nem akarom. De ha hazamegyek elküldöm...

Az ifjú nyomozónk csak hüledezett. Nem tudta mire vélje ezt a hirtelen "Pál fordulást". Ezelőtt a kis bájcsevely előtt Kogoro meg tudta volna egy kanál vízban folytani, most meg ő segít neki. Kogoro megtartotta a szavát,mert miután hazament bement az akkor már síró lányához.

-Mi a baj kicsim?-kérdezte ilyedten a férfi.

-Hát te azt mondtad, nem akarod, hogy Shinichi és Én együtt legyünk. És nem értem mi bajod vele...-mondta pityeregve.

-Menj el hozzá. Már nagyon vár.

-Honnan tudod te?!

-Most jöttem el tőle, és megnyugtatlak, hogy semmit nem tettem vele. Csak megbeszéltük.

Ran már indult is az ajtó felé és gyorsan elszaladt Shinichihez, aki már akkora szinte szívrohamot kapott Ran miatt, hogy hol késik már. Mikor elment ajtót nyitni a lány hirtelen a nyakába ugrott és szenvedélyesen megcsókolta. A szerelmes párnak nagyon boldogan telt el ez az egy éjszaka. Másnap elmentek Sonokohoz és Erihez, hogy nekik is beszámoljanak a fejleményekről. Később elhívták Yusakut és Yukikot is, akik azonnal repülőre ültek és eljöttek Japánba.

Akit érdekel a dal magyarul, annak itt a zöveg:

Szerelmi történet

 

Mindketten fiatalok voltunk, mikor először láttalak.

Behunyom a szememés a visszapillantás elkezdődik.

Ott állok

Egy erkélyen a nyári levegőben.

Nézem a fényeket

Nézem az ünnepséget, a báli ruhákat.

Láttalak, hogy utat törsz a tömegenkeresztül, és köszönsz.

Egy kicsit tudtam,

Hogy te voltál Romeo, kavicsokat dobáltál

És apám azt mondta: Maradj távol Júliától!

Én a lépcsőn sírtam,

Könyörögtem, hogy ne menj el

Azt mondtam:

Romeo vigyél el valahová, ahol egyedül lehetünk

Várni fogok mindenre, amit elhagytam, hogy futhassunk

 

Te leszel a herceg, és én leszek a hercegnő

Ez egy szerelmi történet, baby, csak mondj igent!

 

Így hát kiosontam a kertbe, hogy lássalak

Csendben kell maradnunk, mert

Halottak vagyunk, ha megtudják

Szóval hunyd le a szemed.

Menekülj el a városból egy kis időre

 

Mert te voltál Romeo, én voltam a skarlát betű

És apám azt mondta: Maradj távol Júliától!

De te voltál nekem minden

Könyörögtem neked, hogy ne menj el!

Azt mondtam:

Romeo vigyél el valahová, ahol egyedül lehetünk

Várni fogok mindenre, amit elhagytam, hogy futhassunk.

 

Te leszel a herceg és én leszek a hercegnő,

Ez egy szerelmi történet, baby, csak mondj igent!

 

Romeo ments meg, megpróbálják elmondani nekem, milyen érzés.

Ez a szerelem bonyolult, de igazi.

Ne félj, kilábalunk ebből a zűrzavarból

Ez egy szerelmi történet, baby, csak mondj igent!

 

Belefáradtam a várakozásba

Gondolkodtam, vissza jösz valaha?

A beléd vetett hitem elhalványult

Amikor találkoztam veled a város szélén

És azt mondtam:

 

Romeo ments meg, tudom milyen érzés egyedül lenni

Folytonvártam rád, de sohasem jöttél

Ez csak a fejemben létezik? Nem tudom mit gondoljak.

 

Letérdelsz a földre és előhúzol egy gyűrűt

Es azt mondod: Gyere hozzám feleségül Júlia!

Akkor sosem kell egyedül lenned.

Szeretlek, és ez minden, amiben biztos vagyok

Beszéltem az apáddal, keresd elő a fehér ruhádat!

 

Ez egy szerelmi történet, baby, csak mond igent!

 

Mert mindketten fiatalok voltunk, mikor előszőr láttalak...