DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Milyen gyönyörű!

Figyelem! Rám jött a nosztalgiázás, és ez a fic annak az "eredménye". (A nosztalgia annyiból állt, hogy meghallgattama Tokyo Mew Mew és a Kaleido Star meg még egy csomó más "régen látott" animének az openingjeit, meg el kezdtem olvasni egy lovas könyvet, mivel imádom őket és régebben nagyon beléjük voltam buzulva.*-* Plusz, mindíg elrángattam anyát lovagolni.:) Hogy rohan az idő...)

Egy 17 éves lány épp a szobája ágyában feküdt és gondolkodott, hogy vajon mit is csináljon a hosszú nyári szünetben. Egyszercsak felült, majd gyorsan kirohant a házból. Végigszaladt Tokió régi, poros utcáin, miközben mosolygott. A nap már magasan ült az égen. Élvezni lehetett a napsütést, hiszen felhőtlen volt az ég. Rengeteg túristával találkozott az utcán. Az egyik lámpánál megált, mert pirosan villogott. Ott látott egy ismerős arcot.
-Szia Sonoko!-köszönt oda neki, majd közelebb ment hozzá.
-Szia Ran! Hát te meg?-kérdezte mosolyogva, miközben magához ölelte, és adtak egymásnak két-két puszit.
-Shinichihez megyek...-mondta elpirulva.
Ezután együtt mentek tovább, mert Sonokonak is errefelé volt dolga, méghozzá a hatalmas plázában. Mikor odaértek, Sonoko bement, Ran pedig egyedül folytatta tovább útját. Errefele már nem volt olyan nagy a tömeg, épp hogy csak volt egy pár ember az utakon. Nemsokára megérkezett Shinichi hatalmas házához. Kinyitotta a kaput, majd lassan besétált az udvarra. Óvatosan bekopogtatott az ajtón. Nemsokára léptek zaját kezdte el hallani, majd valaki ajtót nyitott.
-Szia!-mondta Ran mosolyogva.
-Szia! Gyere beljebb-mondta Shinichi, miközben megpuszilták egymást.-Hogy-hogy nem szóltál?-kérdezte aggódva a fiú.-Csak nem történt valami?
-Nem-nem! Dehogy is. Csak gondoltam egyett és nem tudtam addig várni, míg szólok, hogy idejövök-magyarázta a lány, miközben a tarkóját vakargatta.
-Értem, és mi volt olyan fontos?-kérdezte Shinichi, immáron vidáman.
-Hát... Lehet, hülyének fogsz nézni, de én unatkozom otthon egyedül. Oké, hogy apa otthon van, de ő is dolgozik, szóval felőle el is rabolhatnának, azt se venné észre. A barátaimnak mindig más dolga van, te folyton nyomozol, ígyhát kigondoltam valamit... Mi lenne, ha elmennénk egy tanyára nyaralás képpen?-kérdezte.-Természetesen csak azért, hogy te pihenhess és én meg ne legyek olyan egyedül!-magyarázta, hogy kicsit se lehessen félre érteni.-És...-kezdte, de a fiú félbeszakította.
-Rendben!-válaszolta.-De csak holnap tudnánk elmenni, mert ma még van egy ügyem. Jó lesz úgy?-kérdezte mosolyogva.
-Persze! Akkor megyek is és elkezdek pakolni. Mennyi időre megyünk?-kérdezte.
-Legyen mondjuk egy hét... De majd eldöntjük-válaszolta, majd elindultak az ajtó felé. Elköszöntek egymástól, majd Ran elindult hazafelé, Shinichi pedig felment az emeletre. Kinyitotta a szobája ajtaját, majd belépett. Elővette a ruháit, amiket vinni szeretett volna az utra, majd mindet belerakta egy hatalmas utazótáskába. Bement a fürdőszobába, összeszedte a cuccait és azokat is belehelyezte, majd elindult átöltözni. Felvett egy fekete öltönynadrágot, hozzá egy fehér inget és egy fekete nyakkendőt. Azt odacsíptette az ingéhez egy nyakkendőtűvel, majd elindult az egyik gyilkossági helyszínhez. Eközben Ran is elkezdett pakolászni. Rengeteg gyönyörű ruhát rakott be, viszont ahol szobát foglaltak, vannak lovak is, és Ran szeretett volna lovagolni, ezért laza ruhákat is rakott be. A nap nagyon hamar eltelt. A két fiatal egész nap csak pakolt, evett, pihent, pakolt... Másnap reggel Shinichi keltette fel Rant egy apró puszival az arcára, mire ő kezdte nyitogatni a még álmos szemeit. Mikor megpillantotta, hogy ki ül az ágya szélén, gyorsan felült, majd miután köszönt, elindult lezuhanyozni és felöltözni. Lassan levette a nyári hálóingét, amin egy Micimackós és Malackás kép díszelgett. Belépett a zuhanykabinba, és gyorsan letusolt, majd odalépett a mosdókagylóhoz, a poharába vizet töltött, és a fogkeféjére nyomott egy kis fogkrémet. Elkezdte mosni a fogát, majd mikor végzett, kifésülte a haját és felfogta. Elkezdet öltözni. Felvett egy farmert, hozzá pedig egy lilás színű inget. Mikor elkészült, kiment Shinichihez a szobába, ki eközben végig az ágya szélén ült.
-Kész is vagyok!-mondta mosolyogva, miközben kilépet a fürdőszobából.-Remélem nem lesz gond, hogy egy szobában fogunk aludni, méghozzá egy ágyban, de sajnos csak ilyen szobák vannak ott...-mondta kicsit elpirulva.
-Hát izé... Most mit csináljak? Ez van, ezt kell szeretni!-mondta, majd felvette Ran bőrőndjét és megfogta a lány kezét, utána pedig elindultam a taxi felé, ami már várt rájuk. Ran gyorsan beköszönt még az édesapjának, majd lementek a lépcsőn. A sofőr berakta Ran bőröndjét is a csomagtartóba, majd elindultak. Az út felénél Ran kicsit elálmosodott, hiszen ezelőtti nap este nem tudott aludni, mert idegeskedett, hogy mi lesz. Pár perc múlva már el is aludt, és fejét Shinichi vállára hajtotta, aki ezen halványan elmosolyodott. Egy olyan óra múlva meg is érkeztek a tanyára. Shinichi felkeltette Rant, majd bevitték a szobájukba a csomagjaikat. Körülbelül 3 óra felé érkeztek meg. Ran még egy picit pihent a hatalmas ágyon, majd úgy döntöttek, hogy elmennek sétálni egyett. A tanya háta mögött egy hatalmas erdő terült el. Oda mentek először. Végigjárták az egészet, még egy mókust is láttak. Mikor a lovakhoz akartak elmenni, találkoztak egy csodaszép lánnyal.
-Milyen gyönyörűek! Annyira szeretem a lovakat!-mondta vidáman Ran.
-Szia!-köszöntek oda a fiatalok, mire a lány feléjük fordult.
-Sziasztok! Ti biztosan vendégek vagytok, ugye?-kérdezte mosolyogva, miközben épp egy lovat nyergelt fel.
-Nos igen... Amúgy... mit is csinálsz te pontosan?-kérdezte Shinichi gyerekes arckifejezéssel.
-Lovat nyergelek fel... Mondjuk, lehet, hogy ebből nem tudjátok majd eldönteni mit jelent... Hát igen... Ti városiak, annyira begyepesedettek vagytok!-mondta, miközben végzet a nyergeléssel, és megtörölte a verejtéktől csillogó homlokát.
-Begyepesedett?!-kérdezte kicsit durcásan a fiú, miközben valaki a tornácról kiabált.
-Mouri Ran kisasszony! Telefonon keresik!-hallatszott egy öreg, rekedtes hang.
-Megyek!-kiabált vissza Ran, majd elkezdett futni. Elvette a férfitól a telefont és elkezdett beszélni.
-Istenem, de modortalan vagyok, még be sem mutatkoztam... A nevem Hirota Mieko. Nagyon örülök a találkozásnak. És igen! Ti nektek ez az egész környezet nagyon meglepő, viszont a falusi emberek már megszokták ezt a látványt, nekik nincs benne semmi érdekes.-válaszolta Mieko, miközben az erdő felé nézett. Shinichi is bemutatkozott, majd elkezdtek beszélgetni az erdőről meg a környékről. Kiderült, hogy nyugat felé található a Japán-tenger. Ran eközben nagyban magyarázta Sonokonak, hogy ő bizony csak azért jött el pont Shinichivel, nem pedig vele, mert ő biztosan azt mondta volna, hogy nem megy a büdös lovak közelébe. Sonoko egy fél óra magyarázkodás után azt mondta, hogy belátja, Rannak igaza volt, de másnap kimegy ő is hozzájuk. Ennyit Ran "romantikus hetéről"... Mikor befejezték a beszélgetést, visszaindult a lovakhoz, ám mikor odaért meglepődött. Mieko épp akkor csókolta meg Shinichit, aki akkor ledöbbenve állt az egész mögött, viszont mivel Ran nem látta az arcát, miután megpillantotta ezt, gyorsan beszaladt a házba. Mikor Shinichi meglátta, hogy szerelme a házba szaladt, gyorsan utánarohant, mit sem törődve Miekoval.
-Ran! Mi abaj?-kérdezte, mikor beért a szobába, és látta az ágyon fekvő lányt.
-Semmi! Menj nyugodtan vissza romantikázni!-mondta, majd beletemette arcát a puha párnákba. Shinichi lassan közelebb lépett hozzá, majd leült az ágy szélére. Gyengéden felemelte Ran állát és óvatosan elkezdte simogatni az arcát, miközben lágyan mosolygott szerelmére, aki ettől a bánásmódtól elpirult, de végül ő is elmosolyodott a boldogságtól, hogy a fiúnak fontosabb ő, mint az a másik lány, hiszen mikor elszaladt, utánajött.
-Mit szólnál, ha elmennénk lovagolni?-kérdezte Shinichi halkan.
-Rendben!-ugrott fel Ran, majd elindultak az ajtóhoz. Kint a lovak már fel voltak nyergelve, ezért felpattanak rájuk, és elindultak nyugat felé. A nap már lemenőben volt. Nemsokára megérkeztek a tengerhez. Leszáltak a lovakról, majd kikötötték őket egy fához, hogy had legeljenek. A két fiatal leült a tenger partjára, és nézték a naplementét. Egyszercsak Shinichi törte meg a csendet:
-Ran... Miért szaladtál el?-kérdezte lehajtott fejjel.
-Hát tudod... Csak azért, mert azt hittem, hogy a hetet együtt töltjük és aztán megcsókoltad azt a lány és megsértődtem, hogy ezek után majd vele leszel, én meg nem érdekellek...-válaszolta idegesen és elpirulva.
-Biztos az?-kérdezte Shinichi, miközben Rant ledöntötte a földre, és gyengéden ráfeküdt. Az ajkaik csak pár centiméter távolságra voltak egymástól. Ran mélyen elpirult, miközben nagy nehezen ki tudta mondani a fiú nevét.
-S...S-Sinichi... Mit csinálsz?-kérdezte, de többet már nem tudott mondani.
-Azt, amit már nagyon régóta meg akartam tenni...-válaszolt halkan, és megszüntette a köztük lévő teret. Gyengéden megcsókolta szerelmét, aki először azt se tudta, hol van, de utána ő is viszonozta a gyengéd, de annál szerelmesebb csókot. A csók végeztével, Shinichi megfogta szerelme kezét, majd elindultak a lovakhoz. Mikor visszaértek a tanyához, bementek a szobájukba és kirakták a "Ne zavarj!" táblát, ajtajuk kilincsére.

The End