DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Ran, hol vagy?

Egy borongós nyári nap volt. Csak idő kérdése és elered az eső. Egy fiatal, 17 év körüli lány a szobája ablakából nézte a felhőket és simogatta a karjai közt lévő, és édesen szundikáló Nyafit. A cica három hónapos volt. A bundája fehér volt, sárgás foltokkal. Sonokotól kapta ajándékba, mikor a kórházból kijött. Szegény lány három hónapja eltörte a lábát és két hétig bent kellett lennie a kórházban. A szülei nagyon megijedtek, mikor Sonoko közölte velük, hogy szeretett lányuk leesett az iskola lépcsőjéről, és eltörte a lábát.Ők persze rögtön felültek az első gépre, ami Amerikából jött vissza Tokióba. Sokatokban felmerülhet a kérdés, hogy mit kerestek Kogoroék Amerikában. Erre a válasz: Fontos ügy miatt el kellett menniük. Kogoro nyomozta ki, (Conan segítsége nélkül, mivel ő már akkorra visszaváltozott Shinichivé és elmondta Rannak, ő meg megbocsájtott neki) Eri pedíg az ügyvédje a másik pasasnak. Ran szeretettel hallgatta édeanyja beszámolóját arról, hogy hogyan lett Kogoro felesége, hogyan jöttek össze. Csillogtak a szemei, mikor megkérdezte ezt Eritől. Erre ő elkezdte mesélni, hogy kicsi koruktól ismerték egymást, és valahogy úgy, mint Ran és Shinichi, egyszercsak egymásba szerettek. Olyan hihetetlen volt, hogy egy angliai utazáson kérte meg Kogoro Eri kezét. Eri mosolyogva mondta el neki a történetet. Ran a gondolataiba mélyedve ült az ablak előtt található ágyán. Az édesapja elment itthonról, mert megbeszélte Erivel, hogy ma elmennek együtt vacsorázni. Egyszercsak elkezdett esni az eső... Pár perc múlva már szakadt is. Egyszer Ran meghallja, hogy valaki kopog az ajtón.
-Ki lehet az ilyenkor? Hiszen odakint szakad az eső!-gondolja magában a lány.
-Máris megyek!-mondta végül. Óvatosan kinyitotta az ajtót.Egy feketébe öltözött, fekete kalapos férfit pillantott meg az ajtó előtt. Be akarta csukni, de a férfi elé tette a lábát, így nem tudta bezárni. A fekete ruhás ember megragadta Ran kezét, majd nekidöntötte őt a falnak és egy zsebkendőt húzott elő a zsebéből, amit a lány orrához nyomott. A zsebkendőnek cloroform szaga volt, amitől Ran szinte rögtön összeesett.A férfi az előszobában hagyott egy kis cetlit, amire a "Kidnapper" szó volt felírva. Felvette a már ájult lány testét a hátára, majd levitte a koromfekete Porsche-jához, és belegyömöszölte őt a kocsi csomagtartójába, majd elhajtott. Később, mikor már elállt az eső Shinichi átment Ranhoz, hogy megnézze, nem-e történt valami a vihar miatt. Mikor a házhoz ért látta, hogy az ajtó tárva nyitva áll. Ezt már akkor kezdte furcsálni, hiszen Ran mindíg bezárja a ház ajtaját, ha csak egyedül van otthon. Mikor még Conanként élte mindennapjait és egy nap későn jött haza, Kogoro meg elment a barátaihoz, Ran pedíg becsukta az ajtót -ahogy szokta- és nem tudott bemenni. Pechére Ran még el is aludt, így a kopogásra sem jött senki, vagyis ő addíg az ajtó előtt gubbasztott és kopogtatott megállás nélkül, míg vagy egy óra múlva hallotta Ran lépteit a nappaliból, és elkezdett újra, hangosabban kopogtatni. Ezt már a lány is meghallotta és bocsánatot kérve ajtót nyitott a szegény kis Conannek. Mikor belépett a házba, látta, hogy a ott senki sincs. 
-Ran?! Ran, hol vagy?!-kiabálja Shinichi. Mikor már vagy harmadjára sem jön válasz odarohan a telefonhoz és tárcsázni kezd- Haló! Rendőrség? Kérem kapcsolja Megure felügyelőt, Kudo Shinichi vagyok.
Egy tíz perc múlva már kint is voltak a rendőrök. Shinichi addigra már átkutatta a házat és meg is találta a cetlit a padlón. Mikor odaadta a felügyelőnek, ő rögtön hívta a szüleit. Eri sírva ront be a már rendőrökkel hemzsegő házba, majd mikor tényleg kiderül, hogy a lányát elrabolták zokogva borult Kogoro karjaiba. Ő csak tátot szájjal fogadta ezt a hírt, majd próbálta nyugtatgatni a feleségét, de nem sikerült neki túlzottan jól.
-Az én hibám! Az én hibám! Ha nem hívlak el magamhoz, akkor Ran... akkor még mindíg...-nem bírta befejezni. A zokogástól alíg bírt beszélni. 
-Nem a maga hibája asszonyom! Ha Kogoro-san itt lett volna sem biztos, hogy Ran megmenekül. Lehet, hogy még őt is elrabolták volna...-próbálta Shinichi is vígasztalni, erre Eri egy kicsit alábbhagyott a sírással. 
-Kudo-kun, te ismered Ran-kunt olyan téren, hogy tudod kik az ellenségei?-kérdezte a felügyelő.
-Nincs tudomásom róla, hogy bárkivel is ellenséges viszonyban lett volna. Sőt! Őt mindenki szereti-válaszolta a fiú.-Viszont nem is biztos, hogy Ran ellenségei a hunyók...-mondta, és egyszercsak kirohant a házból, majd elrohant az egyik utcán.
-Várj!! Kudo-kun!!-kiáltotta Megure felügyelő, de már késő volt.
Shinichi futott egy jópár saroknyit, míg el nem ért egy hatalmas, széles és magas épülethez. Bement az ajtón és rögtön odarohant a lifthez, majd megnyomta a 15. emelet gombját. Mikor felért, kitárult a lift ajtó és ő elment Jodie-sensei irodájához.
-Jónapot Jodie-sesnsei! Szeretnék kérdezni valamit... Nagyon fontos lenne!-mondta Shinichi szinte kiáltva.
-Helló Cool Guy! Mi történt? Nagyon ijedt a tekinteted...
-Rant elrabolták! Megkérdezhetem, hogy a Fekete Szervezettel mi van mostanában?
-Tegnap elvesztettük őket. Csak nem arra gyanakodsz, hogy Mouri-sant ők rabolták el?
-De... És mostmár biztos. Nagyon félek, hogy történt vele valami-mondta, majd lehajtotta a fejét. Magát hibáztatta a történtekért. Tudta, hogy Rant miatta rabolták el. Pár perc csend múlva elhívták a Teitan Középiskola volt angoltanárnőjét. Valami bűncselekmény történt. Shinichi már tűkön ült. Fel alá járkált az irodában, és közben belőlről őrölte magát, miközben várta, hogy Jodie-sensei visszatérjen. Gondolkodott, de mindíg ugyan arra jutott. Ő a hibás, és ezen már nem tud változtatni, de meg kell, hogy mentse. Nem bírná elviselni, ha Rannal történne valami. A feje már egy kicsit meg is fájdult. Nagyon sokat idegeskedett már azért is, hogy ő vele ne történjen semmi, de ha Rannal történne valami rossz, nem bírná ki. Olyan lenne, mint a Rómeó és Júliában. Ha meglátná szerelmét valahol holtan feküdni, akkor tuti, hogy ő is megölné vagy megöletné magát. Átfutott az agyán pár olyan kép, mikor Ran a földön hever vérbefagyva. Először még csak ledermedten állt, majd megfogta a fejét. "Nem, ez nem lehet! Ilyen nem történhet" gondolta magában. 
-Kudo-kun, minden rendben van?-kérdezte Jodie-san, miközben belépett az irodába.-Amúgy... nagyon sajnálom, hogy megvárattalak, de nyomoztattam egy kicsit a szervezet után. Kiderült, hogy az egyik hotelben szálltak meg. Helyesbitek, csak a két férfi, Gin és Vodka, Vermouth pedíg egy másik, elég drága hotelben törtötte az éjszakát. Ginék lehettek azok, akik elrabolták Mouri-sant... Mondjuk ők el is hagyták a hotelt akkor, mikor eltünt a barátnőd... Valószínű, hogy ők tették, viszont az is igaz, hogy visszatértek a szállásukra egy órával később.
-Nem a barátnőm!-kiáltotta mérgesen Shinichi.-De ezzel nem igazán jutottunk előrébb, mert attól, hogy tudjuk, ki rabolta el, azt még nem, hogy hol van...-hajtotta le a fejét.
Pár percet álltak még az irodában, majd megbeszélték, hogy elmennek abba a hotelba, ahol a kér férfi tartózkodott. Eleinte Jodie-sensei nem akarta, hogy Shinichi is velük menjen, mondván őt má egyszer meg akarták ölni, és még máig is azt hiszik róla, hogy halott, de a fiatal nyomozónkat nem lehetett elrettenteni, sőt, még inkább erősködött, hogy had menjen. Egész úton odafelé örlődött azon, hogy ez az egész az ő hibája. A feje egyre jobban kezdett fájni. De egyvalamit nem értett: Ha a szervezet tudta is, hogy Ran az ő barátja, netán talán még azt is, hogy szereti, de Shinichi a tudtuk szerint már halott, akkor miért akarják elrabolni, vagy esetleg még bántani is? Talán elmondta az az ember... De az sem lehet, hiszen a szervezet őt is megölte már... és ő is azt mondta, semmit nem mondott Ginéknek arról, hogy Conan valójában nem más, mint Kudou Shinichi. És Vermouth is megígérte, hogy semmit nem mond. Pár perc múlva meg is érkeztek a Beika Hotelhez. Az FBI-osok odamentek a recepcióhoz és megkérdezték, hogy melyik volt a két férfi hotelszobájának a száma. Első látásra 30 év körüli nőnek tűnt a recepciós, aki először nem is akarta megadni a számot, mert az ilyeneket nem nem szokás kiadni, viszont mikor Jodie-sensei megmutatta neki az FBI-os kártyáját, azonnal megkereste Ginék nevét és máris mondta, hogy a hogy a 15. emeleti 109. szobában száltak meg. Mikor felmentek oda nem találtak ott semmit és senkit, egy papírcédulán kívül. Ez állt rajta:
"Kedves Kudo Shinichi!
Ha meg szeretnéd menteni a kis barátnődet, gyere a Tokió után elterülő erdőségbe, ahol találsz egy elhagyatott kis viskót. Ha a levél elolvasása után egy órával később nem leszel ott, a szerelmed meghal!Üdv.: Fekete Szervezet"
Olvasta fel Shinichi hangosan. Ezután gyorsan elkezdett szaladni az ajtó felé, de Jodie-sensei ott elkapta, majd hívott egy pár FBI ügynököt, ők pedíg lefogták.
-Nyugodj le, Kudo-kun. Semmit nm érsz azzal, ha most odarohansz... Csak még nagyobb bajt csinálsz!-mondta, miközben kezét a fiú vállára tette, de ő válaszul csak kapálózott.
-De engem hívtak! Csak én tudom megmenteni! Engedjenek el!-kiáltotta torkaszakadtából.
-Adjanak be neki valami nyugtatót, és...-de Shinichi belevágott a szavába.
-Nem kell nyugtató! Engedjenek el! Akkor leszek jól, ha látom, Ran biztonságban van velem...
Jodie-sensei közelebb lépett, majd:
-Előre is sajnálom, Kudo-kun!-mondta, majd megpofozta.-Nyugodj le! Nem érsz azzal semmit, ha odamész és balhét csapsz! Nyugi, elmegyünk és megmentjük Mouri-sant...
Shinichi válaszul csak bólintott egyet. Nem is tudott volna mást csinálni, hiszen már nagyon fájt a feje, és már szédelgett is kicsit, ami másodpercről-másodpercre csak rosszabbodott. Pár perc nyomkeresés után elindultak az autókhoz, mivel nem találtak semmit. Nemsokára meg is érkeztek a már említett erdőhöz. Egy ösvény vezetett ahoz a kis viskóhoz. 
-Menjen be és beszéljen velük, Kudo-kun!-mondta az egyik FBI ügynök.
-Dehogy is! Beszél itt hülyeségeket! Nem szabad Kudo-kunt veszélybe sodornunk!-kiáltotta Jodie-sensei. Pechükre a két férfi, Gin és Vodka ezt meghallotta. Az épp földön fekvő Rant a hajánál fogva rántották fel, majd elkezdtek vele szaladni a másik ajtó felé, viszont mikor ott is meglátták az FBI ügynököket, Gin elővette a pisztoját és azt Ran fejéhez emelte. Shinichi mikor ezt meglátta rögtön elkezdett szaladni, viszont Jodie-sensei megint elkapta a kezénél és vissza rántotta. Gin Ran hasához tartotta a fegyvert, és meghúzta a ravaszt. Ő egy hatalmasat sikoltott, majd könnyel teli szemmekkel a földre zuhant. Mindenki halálos csendben volt. Egy hatalmas puffanással földet ért gyenge, erőtlen, és törékeny kis teste. Ginék kihasználva a pillanatot gyorsan elindultak az ajtó felé. Mikor végre feleszméltek az ügynökök, utánuk rohantak, de nem sikerült elkapniuk, mert már messze jártak. Shinichi kitépte magát az FBI ügynök karjai közül, és Ranhoz szaladt. Jodie-san gyorsan tárcsázni kezdte a mentők számát, majd elmondta mi történt és hívott egy mentőautót, majd ő is odament a két tizenveshez. Shinichi a lány fájdalomtól verejtékes homlokát törölgette, mikozben egy pár "semmi baj, minden rendben lesz" szó hagyta el az ajkait. Elhangzott még pár "Sajnálom, az én hibám" mondat is, amire Ran csak édesen elmosolyodott, és gyengéden megszorította szerelme, félelemtől és bűntudattól remegő kezét. Nem igazán tudott megszólalni. Pár perc múlva megérkezett a rohammentő. Gyorsan rárakták őt egy hordágyra, majd elindultak vele a kórházba. Shinichi is velük tartott, közben pedíg felhívta Kogorot és Erit, hogy elmondja nekik, mi történt a lányukkal. Ők is azonnal taxiba szálltak és eljöttek abba a kórházba, ahova Rant vitték. Jodie-sensei ott maradt a helyszínen és nyomokat keresett, viszont itt már egyértelmű a Fekete Szervezet bűnössége, bár egy dolgot nem értett. A szerveze eddig minden esetüknél figyelt a részletekre is. Pontosan kidolgozták a gyilkosságot, emiatt nem is volt ellenük soha, semmien bizonyítékuk. Viszont most, semmi óvintézkedés, vagy előkészülés nem követte a Fekete Szervezetnek ezt a bűntettét, ami tőlük nagyon is furcsa. Ennyire nem érdekelte őket, hogy akár börtönbe is kerülhetnek? Ennyire meg akarták ölni, vagy legalábbis megsebezni Mouri-sant? Mibe volt nekik jó elrabolni, egy általuk ismeretlen, és ártatlan lányt? Eközben a kórházba már meg is érkeztek Ran szülei. Közben Shinichit is behívta az orvos egy kis vizsgálatra, hiszen nagyon remegett, üres volt a tekintete, nagyon fájlaltatta a fejét és szédült is. Kiderült, hogy túleröltette a szívét a sok idegeskedés miatt. Mostanság a tanutál is nehézkesen ment neki, mert egy hosszabb időtartamon keresztül nem volt iskolában, most meg még Rannal is ez történt. Alíg bírt megszólalni, mikor Kogoroék kérdezték, hogy mi történt Rannal. A vége ugyan az lett, mint Rannál. Azt mondta, hogy erről az egészről csak ő tehet, viszont Ran szülei ahelyett, hogy leszidják, vagy esetleg megüssék, egyszerűen csak a vállára tették a kezüket, és bíztatóan mosolyogtak. Rant nemsokára kihoztáka műtőből. Rögtön odarohantak a szobájába. A szülei nagyon aggódtak miatt, és megkérdezték mi történt vele. Ő szépen elmesélte az egész történetet, hogy hogyan rabolták el, hogyan vitték ahoz a kis házhoz, de mikor meglátta Shinichi szomorú tekintetét az ablakon át, kiküldte a szüleit, majd behívta Shinichit. Megbeszélték ezt a dolgot. Arra jutottak, hogy Shinichi egyre jobban fájlaltatta a fejét majd Ran leültette maga mellé, óvatosan felült, a fiú fejét pedíg a combjaira irányította, és elkezdte simogatni a haját. Shinichi valamennyire meg is nyugodott ebben a testhelyzetben, majd halkan, mosolyogva ezt mondta:
-Szeretlek Ran... Nem bírnám ki, ha elveszítenélek...-majd becsukta a szemét.
-Én is téged...-mosolyogva válaszolt. Pár perc múlva Ran szülei bejöttek a kórterembe, az orvossal együtt. Megviszgálta Rant, majd azt mondta:
-Örömmel látom, hogy már jobban vagy. A seb helye még egy pár hétig látható lesz, de ha minden jól megy, akkor két hét múlva már ki is engedjük magát, kisasszony.
Az alatt a két hét alatt, Shinichi minden nap meglátogatta szerelmét, egyik nap még az egyik kórházhoz közeli parkba is elmentek sétálni. A két hét gyorsan eltelt. Ran már nagyon várta, hogy végre hazamehessen. Shinichi ezalatt a két hét alatt nagyon sokat gondolkodott, és nem tudta, hogy most vajon mit tegyen. Az orvoshoz vissza kellett mennie, és sajnos ő azt mondta, habár történtek vele mostanság pozitív dolgok is, de az állapota rosszabbodott. Mikor Ran már otthon volt, átment hozzá, mert el akart neki valamit mondani:
-Ran... Tudod, hogy nagyon szeretlek, és ez soha nem fog megváltozni... Viszont azok miatt a dolgok miatt, amik mostanában történtek veled és velem... Nem merek itt maradni Tokióban...-kedte a beszédet.
-Ezt mégis hogy érted?-kérdezett vissza Ran.
-Úgy, hogy elmegyek Japánból... Elmegyek Amerikába a szüleimhez...-vallotta be őszintén, lehajtott fejjel.
-M-Mi?! Ezek után? De mégis... mégis miért?-kérdezte Ran könnybelábadt szemekkel.
-Ne sírj, kérlek! Azért csinálom, mert már így is hatalmas bajba kevertelek, és nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek... És....
-Nem érdekel!-kiáltotta, miközben a füléhez emelte a kezeit.-Ha annyira szeretsz, mint amennyire azt mondtad, akkor nem tennéd ezt velem!! Utállak!!-kiáltotta, majjd hangos sírásan tört ki. Mikor Shinichi meg akarta vígasztalni, Ran ellökte magától, ezért ő kiment azajtón. Könnyek szöktek a szemébe, mikor látta Ran szomorú, és egyben gyengéd tekintetét. Lassan hazasétált, összeszedte az erejét, és bepakolta a ruháit a bőrődjeibe. Átment Agasha professzorhoz elbúcsúzni, és megkérte, ha itt marad valamije, azt küldje utána. A hármas géppel utazik ki New York-ba. Már háromnegyed három van, épp a texiban üldögélt, miközben azokra a pillanatokra gondolt, amiket Rannal együtt megélt. Mint mikor még olyan 7 évesen voltak, és a könyvtárba mentek, és egy férfi adottt nekik egy kis kódot, amit ők meg is fejtettek, vagy arra, amikor 15 évesen elmentek a szüleihez, és Ran megfázott, vagy mikor összezsugorodott, és Ranéknál lakott, meg mikor elmentek a fürdőbe, együtt fürdött a szerelmével, MEZTELENÜL! Ezen halványan elmosolyodott, majd tovább gondolkodott. Milyen édes pillanat volt mikor a kórházban az ölében feküdt. Ennél is elmosolyodott egy kicsit, viszont amikor arra gondolt, hogy hogyan mondta el Rannak, hogy elmegy, lefagyott a mosoly az arcáról,és egy sokkal szomorúbb tekintet ült rá. Nemsokára megérkeztek a repülőtérre, majd Shinichi kiszált az autóból és kiszedte a csomagokat belőle. Lassan elindult a repülője felé, majd felszált rá. Volt még egy perc az indulásig. Megfontolta a dolgokat, de ugyan arra a döntésre jutott: Nem akarja Rant bajba sodorni, ezért elmegy. És a gép elindult. Elindult a nagyvilágba Shinichivel a fedélzetén. Körülbelül 100 méter magasba volt már a repülő, mikor Ran kinézett könnyes szemeivel az ablakon, majd meglátta, hogy egy repülőgép épp most hagyja el a Tokiói repteret.
"Sayonara, Shinichi!"
Gondolta, majd hangos zokogásban tört ki...
~Vége~