DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Szeretlek te hülye!

Már megint azt csinálta... Mindíg azt mondja, hogy "nem fog menni Hiyono! Nem tudom megcsinálni!" Ez már hosszútávon nagyon idegesítő... De én szeretem. Nem tudom miért, de mikor közel van hozzám... Szinte megszólalni sem tudok és úgy elpirulok, mint egy paradicsom. De mi van velem? Én nem lehetek szerelmes! Főleg nem ebbe a hülye, idióta, beképzelt, bunkóba! De mégis... Olyan fura érzések kavaroknak bennem, ha meglátom.
-Hiyono! Szerinted is így van?-kérdezte tőlem Narumi-san.
-Mi-micsoda?-kérdeztem vissza. Annyira el voltam a gondolataimmal, hogy észre sem vettem, egy gyilkosság helyszinén vagyunk.
-Azt kérdeztem, hogy szerinted is gyilkosság történt? Ennyire nem figyelsz rám?
-Gomen ne Narumi-san...-mondtam lehajtott fejjel.-De igen. Egyet értek veled.
-Ez is biztos a Blade Childrenek műve...
Ezzel is egyet értettem. Hihetetlen, hogy még mindíg úgy ölik meg az embereket, hogy közbe semmilyen nyomot nem hagynak maguk mögött... Soha sem gondoltam volna, hogy létezik tökéletes bűntény, de úgy látszik tévedtem. Az iskola udvarán történt a szerencsétlenség. A szép zöld füvet átfestette a vörös vér. Narumi felügyelőék már visszamentek a kapitányságra. Elővettem a zsebemből a jegyzetfüzetemet és elkezdtem felírogatni a talált dolgokat. Újságíró mivoltomból tudom, hogy valamilyen szinten a nyomozáshoz is kell konyítani valamicskét. Egyszercsak a füzetem lapjára írt "n" betű elmosódott. Mikor meglepetten felnéztem az égre láttam, hogy villámlott. Gyorsan elkezdtünk szaladni az iskola felé, viszont amilyen pechesek vagyunk azt már bezárták, így tovább kellett futnunk a már szakadó esőben. Mivel Narumi-san háza volt a legközelebbi hely, ahova be tudtunk volna menni, ezért befordultunk a következő sarkon. A rengeteg rohanó ember között szaladgáltunk és kerülgettük őket. Egyszercsak azt éreztem, hogy a kikötődött cipőfűzőmre - amit észre sem vettem - valaki rálépett, én pedíg előrebuktam és a földön kötöttem ki. Narumi-san felsegített, majd tovább szaladtunk. Pár perc múlva meg is érkeztünk. Jó meleg járta át a testünket, mikor beértünk a lakásba. Mostanában egyre gyakoribbak ezek a hirtelen jött záporok, de itt-ott előfordulhatnak zivatarok is, pedíg már október van. A kandallóban ropogott a tűz. A ruháim teljesen átáztak. Narumi-san bement a fürdőszobába, hogy hozzon egy pár törülközőt. Nagyon fáztam, ezért lassan közelebb mentem a jó meleg kandallóhoz, és ott letelepedtem. Mikor a szeretett nyomozóm visszajött és megállt az ajtóban, eltüsszentettem magam, erre ő mosolyogva sétált felém, majd leguggolt mellém és rárakta a fejemre a törülközőt.
-Hozok neked valami ruhát, hogy le tudd venni a vizes ruháidat. Ha így maradsz meg fogsz fázni-mondta, miközben levette az ingét. Akkor láttam először Narumi-san meztelen felsőtestét. Itt-ott lecsordogált a bőrén egy-egy vízcsepp. Nagyon furcsán éreztem magam. A szívem egyre hevesebben kalapált, és az arcomon is elöntötte a pír. Pár perc múlva visszajött és a kezében hozott egy elég hosszú pólót. Látszólag az övének tűnt, mivel barna volt.
-Sajnálom, de a nővérem mindíg becsukja a szobáját, így csak ezt tudtam hozni. Remélem jó lesz. Úgy a combod közepéig érhet, de mégiscsak jobb, mint ez a vizes ruha.
-Nagyon köszönöm, ha nem baj, akkor bemehetnék valahova átöltözni?-kérdeztem.
-Természetesen! Menj csak be a szobámba...
Én mint egy kisgyerek, aki hallgat az apukájára, gyerekes tekintettel mebentem és elkezdtem levetni a ruháimat. Ebben a szobában is égett a tűz. Biztos Narumi felügyelő gyújtotta meg, mikot hazajött. Narumi-san szobája nagyon barátságos volt. Halványkék színű falak, azokon jópár természetkép lógott. Volt egy kovácsoltvas keretű ágy, amin tökéletesen elfér egy ember, de ha akarja az ember még kettő is. Az íróasztalán a szokásos japán írisz diszelgett. Nem tudom, hogy miért pont ez a virág... Szülinapomra, névnapomra is mindíg ezt kapom. Tényleg gyönyörű virág, de miért nem mondjuk tulipán? Ez számomra örök rejtély marad, viszont elég az, ha ő tudja. Hideg járta át a testemet, mikor megszabadultam a csurom vizes ingemtől és szoknyámtól, majd felvettem Narumi-san felsőjét. Tényleg a combom közepéig ért. Olyan illata volt, mint neki, ezért jó erősen magamhoz szorítottam és a jobb kezemmel felhúztam, és beleszívtam az édes illatba. Másodpercről-másodpercre átjárta a testemet a meleg. Pár perc múlva kimentem. Kicsit elpirultam, mikor Narumi-san tekintetét észrevettem magamon. Nem volt rajtam sok ruha, ezért kicsit kényelmetlenül éreztem magamat. Narumi-san intett, hogy menjek közelebb hozzá. Ekkora már valahonnan szerzett egy melegnek tűnő plédet. Leültem mellé, mire ő betakart mindkettőnket. Éreztem, hogy már megint melegség járja át a testemet, és megint kezdek vörösödni. Mégis... olyan meghitt pillanat volt. Kellemes meleg, Narumi-san édes, férfias illata. Egy zavaró dologvolt csak. A ruhám... Annyira ciki egy fiú pólójában lenni. Ha a barátom lenne, akkor még haggyám, de így...
-N-Narumi-san... Mit gondolsz erről a mostani ügyről?-kérdeztem.
-Azt, hogy a "Végzet gyermekei" közül követte el valaki a bűntényt, de nagyon nehéz lesz rájuk bizonyítani, hiszen - mint mindíg - most sem hagytak maguk mögött semmilyen nyomot.
-És név szerint ki csinálhatta?
-Fogalmam sincs...-hajtotta az állát a fejemre. Ez olyan furcsa... Miért romantikázunk mi?! Nem bántam, csak furcsáltam. Az még elmegy, hogy én csinálom, de Narumi-san soha sem csinált még ilyet. Éreztem, hogy a jobb karjával közelebb húz magához. Én erre a fejemet a mellkasára tettem és beszívtam az illatát. Láttam, hogy egy kicsit elmosolyodik, de csak egy nagyon picit, épphogy látszott a szája sarkán. Pár perc csendes és nyugodt üldögélés után éreztem, hogy feceregni kezdett, majd felállt és elindult a konyha felé. Kivette a hűtőből a tejet, majd a konyhaszekrény egyik felső polcáról leemelte a kakaós dobozt. Kiöntötta két bögrébe a tejet, majd berakta azokat a mikrohullámú sütőbe. Másfél perc múlva hallottam, hogy csenget, majd Narumi-san óvatosan kivette a bögréket és lerakta őket a konyhaszekrényre. Elővett egy kanalat és belerakott minkét bögrébe két-két kanálnyi kakaót, majd gondosan összekeverte. Elindult a kandalló felé, majd leült mellém és felém nyújtotta az egyik bögrét. Én elvettem azt, de erre megszólalt:
-Csak óvatosan! Még lehet, hogy forró...-mondta édesen mosolyogva.
Én erre csak elmosolyodtam és megingattam a fejemet. Elkezdtem fújkálni a még meleg kakaómat, majd egy perc múlva egy kicsit belekortyoltam. A testemet átjárta a kellemes melleg. Kicsit kirázott a hideg, mikor Narumi-san hozzám érintette véletlenül a vállát. Éreztem, hogy nem jó ez így... Nem lehet, hogy szerelmes vagyok Narumi-sanba... Az olyan lenne, mintha a főnökömbe vagy esetleg a munkatársamba szeretnék bele, ami nagyon nem jó. Nap mint nap találkozunk az iskolában és az újságírói teremben is. Ha feszült lennék mellette, akkor előbb-utóbb feltűnne neki is, hogy nincs valami rendben. Ha pedíg kiderülne - ami biztos megtörténik, ha ez így folytatódik - , hogy mit érzek iránta, vagyis mit nem akarok, akkor az véget vetne mindennek, hiszen ő nem szeret engem. Olyan sok gyönyörű lány van rajtam kívül, már miért én lennék az, aki bejönne neki és esetleg még szeretné is. De ne is álmodozzunk itt... Úgy se fog összejönni. Ez olyan, mint hogy a tavasz nem jön el. Talán az Északi-sarkon nem jön el, de itt Japánban igen. És nem lehet, hogy egyszercsak gondol egyet a természet, és elfelejtenek kinyílni a virágok, vagy nem süt olyan erősen a Nap, vagy nem olvad el a hó. Ez hülyeség lenne, ahogy az is, hogy Narumi-san belém szeressen. Mondjuk az is lehetetlen volt számomra eddíg, hogy én beleszeretek Narumi-sanba, de mégis megesett, de ez mégis más... Én lány vagyok. Rengeteg fiúba leszek majd szerelmes, és ő is csak egy a sok közül. Azért is más, mert én csak egy kis bohóhás, gyerekesen viselkedő lány vagyok, ő viszont mindíg komoly, és szűkszavú, én meg folyton beszélek. De most beszélni sem tudok... De miért? Mit tett velem Narumi-san? Mi változott meg napról-napra?
-Hiyono... Minden rendben van veled?-kérdezte tőlem.
-M-Mi? Persze! Mi bajom lenne?-válaszoltam bizonytalanul, kicsit próbáltam mosolyogni, de nem ment. Inkább csak leégettem magamat, és emiatt el is pirultam.
-Fura vagy mostanában... Olyan keveset beszélsz, pedíg régen egycsomó minden értelmetlen dologról bezéltél, most meg szinte semmiről. Meg soha sem figyelsz rám, mindíg elpirulsz... Beteg vagy? Szólj nyugodtan, ha nincs rendben valami...
-De úgysem értenéd meg és kinevetnél, ha elmondanám...-hajtottam le a fejemet, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon. Éreztem, ahogy az államat maga felé fordítja, majd a másik kezéből leteszi a kakaós bögrét és letörli a könnyeimet. Ekkor meghallottuk, hogy valakik a lépcsőn szaladnak fel, majd hirtelen kinyílt az ajtó, mi pedíg elugrottunk egymástól. Narumi felügyelőt láttuk meg az ajtóban egy férfival. A felügyelő úgy szédelgett, mint aki épp most jött el egy kocsmából, de az nem lehet... Ő nem olyan, hogy csak úgy akármikor leinná magát és felhozna a házába egy vadidegen férfit... Vagy lehet, hogy nem is vadidegen? Mindketten csodálkozva néztük a csurom vizes Narumi felügyelőt és az újdonsült "barátját". Mikor megkérdeztem Narumi-santól, hogy ő ismeri-e a férfit, válaszul megingatta a fejét és azt mondta, hogy még soha sem látta, de szerinte is ivott a felügyelő.
-Nee-san... minden rendben?-kérdezte.
-Mi baj lenne hükk... Ayumu? Nagyszerűen hükk... vagyok. Mondhatni istenien... Itt van a házamban hükk... egy írtó helyes férfi, és én nagyon boldog vagyok!-válaszolta, de miközben ezt a rövid mondatot elmondta, vagy háromszor csuklott. Mi ketten csak néztük, ahogy bemennek Narumi felügyelő hálószobájába. Itt hallottunk pár nyögést, meg halk sikításokat, de nem igazán törődtünk vele.
-Nem is érdekel, hogy mi van a nővéreddel?-kérdeztem.
-Az ő dolga,hogy mit csinál... Ebbe nekem nincs beleszólásom. Majd megoldja a dolgait...-válaszolta szomorúan.
-Mi a baj Narumi-san?
-Semmi-semmi... Csak olyan furcsán érzem magamat a közeledben.Szinte alig bírok megszólalni melletted...
-De te mindíg is ilyen voltál, nem? Amúgy is... Miért történne ilyen veled, hisz nincs okod ilyen érzésekre...-mondtam idétlenül vigyárogva, de közben én is furán éreztem magamat.
-Szerinted a szerelem milyen érzés?-kérdezte tőlem.
-Hát... ha annak a közelében vagy, akit zeretsz, akkor mondjuk elpirulsz, ha meglátod, nembírsz megszólalni a közelében, és olyan érzés tölti el, mintha pillangók repkednének a gyomrodban- válaszoltam lehajtott fejjel és mosolyogva.
-De hisz te is ezt érzed, nemdebár?-kérdezte értetlenül. Szinte gyerekes tekintettel.
-De-válaszoltam elpirulva és lehajtottam a fejemet. Nem akartam, hogy meglássa.
-És ki az?-kérdezte.-Mármint ne gondold, hogy féltékeny vagyok, vagy valami ilyesmi, csak mivel együtt dolgozunk tudnom kell az olyanokat, hogy kit szeretsz meg ilyenek...-magyarázkodot.
-Téged szeretlek te hülye!!-kiáltottam, miközben felálltam és elkezdtem sírni. Ő is felállt és közelebb lépett hozzám. Átkarolt és a kezével a mellkasára tette a fejemet. Én az érzéseim miatt erősen magamhoz húztam és átkaroltam a hátát, úgy folytattam a sirdogálást. Mikor már biztos volt benne, hogy nem veszem el a fejemet erősen átkarolt és magához húzott, majd az állát ráhelyezte a fejem tetejére. Nem szólt semmit, csak simogatta a hátamat és megölelt. Egy öt perc múlva már úgy-ahogy abbahagytam a sírást. Már csak itt-ott nyögdécseltem egy kicsit, azt is amiatt, hogy mennyire szerencsétlenül vallottam be, hogy szeretem, meg amiatt, hogy ilyen szerencsétlen helyzetben vagyok. Olyan erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam. Soha nem akartam elengedni. Olyan jó érzés volt megölelni. A magaménak tudni, bár még ő egy szóval se mondta, hogy ő is így érez, de ez most olyan meghitt, idilli hangulat volt. Egyszercsak éreztem, hogy a jobb kezét elveszi a hátamról és az államhoz ért vele, majd gyengéden felemelte és szembenézett velem. Teljesen elkábultam, mikor a szemébe néztem... Közelebb hajolt hozzám és... egy gyengéd, viszont annál biztosabb csókot nyomott az ajkaimra. Egy pár másodperc múlva én is becsuktam a szememet és élveztem Narumi-san csókját, melegségét, ölelését. Mikor véget vetettünk a csóknak, a levegőhiány miatt, Narumi-san így szólt:
-Én is téged, Hiyono!