DC-Fanficek

"Igazságból mindíg csak egy van"

Új szerelem? (2.rész)

 

Már egy hét telt ez a csókunk óta. Ran nagyon furcsán viselkedett, de ez Shinichit nem igazán érdekelte. A kisöcsém, Alphonse bejött hozzám egy kicsit beszélgetni. Tudtam, hogy anyáék küldték, hogy beszéljen velem ezzel az üggyel kapcsolatban.

-Szia Kumiko-neechan! Miújság veled?-kérdezte tőlem mosolyogva a kicsi Al. 5 évvel fiatalabb volt tőlem, de én nagyon szerettem őt. Mindíg meghallgat, segít, hogyha megkérem rá. Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert mindíg megérti a helyzetemet és tudja mit kell mondani.

-Szia Al! Semmi különös. Miért jöttél?-kérdeztem tőle.

-Hát... Igazából anyáék küldtek, hogy beszéljek veled erről a nagyképű, öntelt, beképzelt Shinichiről. Nyugi... Én nem így gondolom, csak anyáék mondták így nekem. Meg azt is hozzátették, hogy ő nem is szeret, meg hogy csak kihasznál téged. Amúgy én tudom azt, hogy mennyire szereted őt, hiszen mikor még Oszakában laktunk mindíg róla beszéltél, meg arról, hogy milyen okos és ügyesen nyomoz.

-De akkor anyáék miért gondolnak róla rosszat? Nem értem ezt az egészet.

-Talán azért, mert még csak most ismerkedtetek meg.

-De én nagyon szeretem őt...

-Tudom és azt is, hogy ő is szeret téged.Ha a szemébe nézek meglátszik rajta, hogy nagyon rajong érted és mindent megtenne rted. Vagy csak nagyon jól színészkedik, de azt én kétlem.

Nemsokára befejeztük a beszélgetést, mert mennem kellett Shinichi egyik focimeccsére szurkolni. Biztosan megnyerik, hiszen Shinichi nagyon jól focizik és a csapatuk is jó. Mikor megérkeztem a pályára megláttam Rant.

-Hát te?-kérdezte tőlem.

-Shinichinek jöttem szurkolni-válaszoltam.-És te mit keresel itt?

-Én Reinek jöttem szurkolni.

-De... Az pont az ellenség csapatában van. Méghozzá a legerősebb játékos.

-Igen tudom... Ő az új barátom.

-Ilyen hamar elfelejtetted Shinichit?

-Ő is hamar elfelejtett. St hamarabb, mint én őt. Nagyon szerettem és te elvetted tőlem...

-Ran! Hagyd abba! Nem Kumiko tehet arről, hogy mi nem jöttünk ki egymással.

-De miatta vesztünk össze! Az egészről ő tehet. Én megmondtam, hogy csak el akarja csavarni a fejedet. Hallgatnod kellett volna rám, de nem... Te mész a saját utadon.

-Nem kötelességem rád hallgatnom.

-Nem.-mondtam lehorgasztott fejjel.-Én nem akartam azt, hogy ti ketten összevesszetek. Nem akartam azt sem, hogy Shinichi megszeressen. Egyszerűen csak ide kelllett költöznünk apa munkája miatt. Nagyon szerettem Oszakában élni, mert ott sok barátom volt. Azt reméltem, hogy itt is lesznek, de most amiatt, hogy együtt vagyok Shinichivel mindenki azt gondolja, hogy egy beképzelt, hülye, okoskodó, pasiellopó lány vagyok.

-Pedíg valójában ez kicsit sem igaz!-hallatszott a hátam mögül, egy már ismert lány hang.

-Tatsuki? Heiji? Kazuha? Mit kerestek ti itt?-kérdeztem.

-Meg akartunk látogatni és hallottuk, hogy Kudonak focimeccse lesz és így ide jöttünk-válaszolta Heiji.

-Annyira örülök, hogy itt vagytok! Olyan rég találkoztunk-mondtam szinte könnyes szemmel. Alapból érzékeny lány vagyok, könnyű megbántani, de most tényleg kibotultam. A suliban mindenki utál és még a barátaimat sem láthattam már nagyon rég óta. A szüleim is ellenzik a kapcsolatomat Shinichivel és még az öcsémet is ellenem lázitják. Lassan már tényleg úgy érzem, hogy mindenki utál és csak a rosszat akarja nekem. A suli is elég rosszul megy, mert a problémáim miatt nem igazán tudok a tanulásra koncentrálni, így folyton elrontom a dolgozataimat, aminek meg is van az eredménye. A szüleim és a tanáraim mind leszidnak és folyton csak az megy, hogy "Kumiko már megint nem tanultál? Bajba leszel!", de igazság szerint ennél nagyobb bajban már nem is lehetnék. Elegem van. Olyan jó lenne elmenni egy olyan helyre, ahol senki sem ismer és senki sem utál. Ahol nyugodtan nyomozhatnék akkor, amikor csak akarok, azt csinálhatnám amit csak akarok, de ez nem igazán fog teljesülni. Anyáék soha sem engednék, hogy elmenjek innen, csak ha már tényleg felnőtt leszek. 17 éves vagyok, de még mindíg nem tartanak elég érettnek semmihez sem. Nem engednek el sehova egyedül, nehogy valami bajom essen, vagy megtámadjanak. A gondolataim inkább csak egyre inkább arra ösztönöztek, hogy jobban sírni kezdjek. Már így is azt gondolhatták rólam, hogy egy kis nyávógó liba vagyok, de ezzel végleg be telt a pohár. Nem igazán tud most még Tatsuki vagy Shinichi sem megvigasztalni, pedíg általában ha ők mondanak valami bátorítót mindíg abbahagyom a sírást, de ez mot más. Ezektől a szavaktől inkább egyre csak jobban kezdenek a könnyeim folyni.

-Na mostmár aztán elég legyen!-kiáltott rám Heiji.

-De te ezt nem érted!-kiáltottam vissza rá.

-Ez tény, viszont nem azért jöttünk el hozáád, hogy egy folytonosan síró lányt nézzünk. Mosolyogj már! Nagyon sok időnkbe telt, még el tudtuk intézni azt, hogy elengedjenek minket a suliból, és te így hálálod meg? Nagyon gonosz vagy!

-Tudom és nagyon sajnálom. De egyszerűen most minden úgy összejött, hogy már nem igazán bírom tovább.-mondtam erőtlenül.

-Na nekem mennem kell átöltözni. Nincs semmi baj Kumiko. Nyugodj meg szépen. Ran, te meg hagyd békén szegényt!-mondta Shinichi és elindult az öltöző felé. Mi is leültünk a helyünkre, de Ran-san oda már nem tartott velünk. Nem sokkal később elkezdődött a mérkőzés. Sajnos az ellenség csapata vezetett két góllal,de én bízok Shinichiben. Tudom, hogy meg fogja menteni ezt a meccset. Biztos vagyok benne, hogy Ran még mindíg szereti Shinichit. Máskülönben miért lenne együtt az ellenség csapatából azzal a sráccal. Amúgy is ismerem azt az idiótát. Folyton azt kérdezgette tőlem, hogy nem-e akarok vele együtt járni. Minden csinos lánnyal kikezd. Amúgy meg nem is ismeri Rei-kunt, de ő tudja. Mindíg is felnéztem Ran-sanra, hiszen gyönyörű, csinos, minden fiú szereti, főképp az, akit én is szeretek. Órákon is folyton jelentkezik, még fizikán is, pedíg az tök nehéz. Tény, hogyha meglátom már magát csak a fizikatermet már elkezdek izgulni, hogy vajon megint írunk, hogy fog sikerülni a dolgozatom meg ilyenek. Ran-san meg mindent tud. Én ennek pont az ellentetje vagyok. Mindent megtanulok, mégi ha odaérek a terembe, mint aki nem is tanult leblokkolok. Ő folyton jelentkezik és tudja is a válaszokat. Olyan, mint egy idol. Mindenki felnéz rá és nem csak én.

-Kumiko! Kumiko figyelsz te rám egyáltalán?-kérdezte tőlem Tatsuki, de annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy nem is hallottam, amit mondott.

-Mi? Jajj igen. Gomen Tatsuki. Mi a baj?

-Nekem semmi. Csak annyira belemerültél a gondolataidba. Van valami baj?

-Jaj nem. Nincs semmi-mondtam el-elcsukló hangon.

Nemsokára végetért a meccs. Minden úgy történt, ahogy gondoltam. Shinichi az utolsó pillanatban berúgta a gólt és meg is nyerték ezzel a mérkőzést. Miután felöltöztek a fiúk Shinichi odajött hozzám. Persze nagyon örültem annak, hogy ők nyertek, ezért mikor odaért a karjaiba ugrottam és megcsókoltam. Ő visszaölelt és viszonozta a csókomat, de eleinte nagyon meglepődött. Elmentünk uzsonnázni az egyik közeli kávézóba, de természetesen mindenki jött velünk. Egy 5 perc múlva, mikor már mindenki beszélgetett és evett megláttam kint a parkban az öcsémet, amint egy lánnyal beszélget. Nem is mesélte nekem, hogy van egy lány, akit kedvel, mert szemmel láthatólag nagyon elpirul, mikor beszél vele. Furcsa, hogy mégcsak nem is említette nekem, hiszen mi mindent megbeszélünk egymással. Ezen is elcsodálkoztam már, de azon méginkább, hogy megcsókolták egymást. Mikor ezt megláttam hirtelen feláltam az asztaltól és elidultam kifelé az ajtón. Mikor Shinichi észrevette, hogy az egyik fa mögül figyelem a kisöcsémet utánamjött és megállt a hátam mögött.

-Kumiko te meg mit csinálsz itt?-kérdezte tőlem. Valjuk be, hogy nagyon megijesztett ezzel a kis bravurral.

-Hát... Az öcsém egy lánnyal van és...

-Mi ebben a nagy dolog? Mi is meg szoktuk egymást csókolni-mondta nekem, de nem igazán értette, hogy miért vagyok ilyen fura.

-De ez nem olyan. Én mindíg elmondtam neki, hogyha volt valakim. És ő is nekem. Viszont őt valamiért titkolta, ami felettébb furcsa dolog. Mindent elmondunk egymásnak.

-És most követni akarod őket?

-Még szép. Nem akarom, hogy valami történjen velük.

-Csak randiznak. Az nem olyan nagy baj. Olyan anyáskodó vagy Kumiko. Mondjuk ez nem annyira nagy baj...-mondta egy kicsit elpirultan.

-Nem vagyok anyáskodó, de ez olyan fura...

-Lehet, hogy csak azért nem akarja elmondani neked, mert cukkolnád érte.

-Nem szoktam és ő se engem. Csak miattad kezdett el mostanában szekálni.

-Micsoda?! Dehát én nem is csináltam vele se, meg veled se semmit.

-Az túlzás... De azért, mert anyáék rászáltak, hogy segítsen nekik szétválasztani minket.

Miután ezt megbeszéltük csendben figyeltük a "szerelmes párt", mert én nem igazán hiszem, hogy szeretnék egymást. Láttam már Alt szerelmesnek és az nem ilyen. Akkor olyan, mint aki a Menyországban van és semmire sem képes figyelni. Most viszont csak kipirult, de ennyi. Egy 5perc múlva elindultak és mi elkezdtük őket követni. Fogalmam sincs, hogy Shinichi miért jött velem, de nem bántam. Nagyon szeretek vele lenni. Valahogy mindíg fel tud vidítani és segít is nekem, ha tud. Nem tudom miért, de egy elhagyatott középsulihoz mentek.

-Mit keresnek itt?! Anya tuti megfolytja Alt, ha ez kiderül-mondtam halkan, nehogy észrevegyenek minket.

-Nem tudom, de ez tényleg nem randizós helynek tűnik. Vagyis eldugott hely, senki sem jár erre, szóval, ha úgy nézzük, akkor nem is olyan rossz hely.-mondta Shinichi sejtelmesen.

-Ezt most nem értem. Mire gondolsz?

-Hát nem érted? Nincs itt senki. Nem is zavar senki. Tökéletes hely arra, hogy....

-Oké-oké! Értem már. De ők még csak 12 évesek! Nem hinném, hogy azért jöttek ide.-mormoltam magam elé. Kis idő elteltével már mindketten bent voltunk az iskola épületében. A gyerekek felfelémentek a lépcsőn, kitudja miért. Az egyik fokon azonban, egy fehér zakót viselő, fehér kalapos férfi állt előttünk és zárta le az utat, nehogy felmenjünk. a férfi nem volt más, mint Kaitou Kid.

-Kid, mit keresel te itt?!-kérdezte tőle Shinichi.

-Még mindíg nem érted, Tantei-san? Azért kértem meg Sayurit, hogy hívja ide a kicsi Alponset, és kértem azt, hogy direkt előttetek csókolja meg, mert tudtam, hogy a gyönyörű Kumiko-san követni fogja őket. Az, hogy te is idejöttél még jobb. Így láthatod azt, hogy hogyan fogom elvenni tőled a legféltettebb kincsedet, Kudo Shinichi!

-És miből gondolod, hogy én ezt hagyom is?

-A legkevésbé sem érdekel, hogy mit mondasz. Kumiko az enyém lesz, akár akarod, akár nem.

-Hahaha! Ugyan már... Te komolyan azt hiszed, hogy ez ilyen könnyen megy? Simán rád hívhatnám a rendőrséget, vagy....

-Milyen igaz is... Ha rám hívod a rendőrséget, akkor én szépen elrabolom a kis barátnődet. Édesmindegy mit csinálsz úgyis az enyém lész az első alkalom.

-Nem fogom engedni. Nem kell ide rendőr itt vagyok én.

-És?

-Fogalmazzunk úgy, hogy csak a testemen keresztül érhetsz hozzá Kumikohoz.

-Álljunk csak meg-szólaltam meg végül- Te most meg akarsz engem erőszakolni?

-Ha hagyod magadat, akkor az nem viszonyul erőszaknak. Csak lazítsd el magad és még élvezni is fogod.

Megpróbált odajönni hozzám, de sem én, sem Shinichi nem engedte.

-Hagyd békén!-kiáltott rá az én kis megmentőm.

Pár pillanat múlva a távolból rendőrautó szirénája miatt Kaitou Kid elmenekült, így hálistennek nem tudott velem semmit sem tenni. A történtek után kiderült, hogy az öcsém azért nem szólt nekem erről a bizonyos "Sayuri"-ról, mert ő megkérte, hogy maradjon titok. Jól leszidtam szegény kis Alt, de most tényleg megérdemelte. Miután felküldtem a szobájába csak én és Shinichi maradtunk csak a kicsi, de annál hangulatosabb szobácskámba.

-Shinichi... Izé, nagyon köszönöm, hogy megvédtél...-mondtam elpirulva.

-Ugyan már! Természetes, hogy megvédtelek. Nem bírtam volna elviselni, ha az én gyönyörű kis szerelmem szüzességét más veszi el.

-Miért kinek kellene?-kérdeztem sejtelmesen.

-Mindjárt megmutatom...

Amint ezt kimondta az ágyamra döntött és elkezdtünk csókolózni.

-Vagyis csak akkor, ha te is akarod...

-Csináld nyugodtan.

Mondanom sem kell, hogy az esténk gyönyörűen telt. Hál istennek anyáék sem jöttek be hozzánk, mikor meghallották a halk nyögéseket és az öcsikém sem. Az én kis megmentőm pedíg nálam aludhatott.